Méltósággal fogadta Kopasz Bálint, hogy a létező legrosszabb forgatókönyv miatt a leginkább szembeszeles, 9-es pályát kapta…
Szerző: admin
A mai feladat: a döntőbe jutás
Öt csütörtöki előfutam után öt pénteki középfutam várt versenyzőinkre, azaz azokban a számokban, ahol esetleg azonnal…
Megkezdődött a Világ Kupa Szegeden
Az év első nemzetközi versenye több versenyszámban is válogató, így az egyaránt olimpiai számban induló Kopasz…
Regionális évadnyitó bajnokság
Győrben szálltak vízre a Csay Renáta Regionális Akadémia koordinálásával versenyző egyesületek gyermek, kölyök és serdülői versenyzői,…
Takács Kincső, Tamás Gergő és Rumi Gergő is nyert Szegeden
Ezen a hétvégén a mezőny egy részére – egészen pontosan a kenusok illetve a férfi kajakosok…
Mosoni-Duna 75 leevezés és túraverseny
Ilyen még tényleg nem volt. Nemcsak a rekordnevezés miatt marad emlékezetes az idei Mosonmagyaróvár – Győr…
Ismét összeszedtük a szemetet a folyóparton
Sikeresen megtisztítottuk idén is a Mosoni-Duna bal és jobb partját a Szunyogszigettől egészen a Jedlik-hídig. Évek…
Elkészült egy kenus oktatófilm
Derengő Animation stúdió tavaly Dunavarsányban forgatta a „Kenu evezés technika” oktatófilmet, amely már látható a Magyar…
Újra együtt Kincső és Virág
Együtt készül visszatérni a hazai mezőny élére C2 500 méteren Balla Virág és Takács Kincső. A…
SOSZ támogatást kap szakosztályunk
Összességében 325 millió forintos támogatást kapott a Sportegyesületek Országos Szövetségétől három kiemelt győri sportegyesület. A GYAC,…
Már lehet nevezni a Mosoni Duna túraversenyre
Idén is megrendezzük a Mosonmagyaróvár – Győr 75 km-es túraversenyt, ahol természetesen rövidebb távokon is lehet…
Felavattuk Muki bá emléktábláját
Felavattuk a csónakházban legendás motorszerelőnk, Maár Ernő emléktábláját. A megemlékezésen felidéztük mit jelentett számunkra Muki ‘bá…