Továbbra is a Graboplast a névadó szponzorunk

Névadó főszponzorként már tizenegy éve támogatója a győri Graboplast Padlógyártó Zrt. az ország egyik legeredményesebb klubjának, a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának. Az erről szóló éves szponzori szerződést, ma írta alá Jancsó Péter a Graboplast elnök-vezérigazgatója, és Kadler Gusztáv a Graboplast Győri Vízisport Egyesület elnöke.

Továbbra is a Graboplast a névadó szponzorunk

Kadler Gusztáv klubunk elnöke az együttműködés kapcsán köszönetét fejezte ki a főszponzor további támogatásáért és elmondta, a győri kajak-kenu szakosztály története legsikeresebb korszakát éli. “Évről évre növekszik a szakosztálynál kajakozó és kenuzó gyerekek száma, ezzel párhuzamosan folyamatosan hozzák az eredményeket valamennyi korosztályban a versenyzők. Az elmúlt tizenegy évben kilencszer a Graboplast VSE végzett az élen a klubok közötti pontversenyben.” Az elnök hozzátette, amióta a Graboplast mellettük áll támogatóként, felnőtt világbajnokságokon 47 érmet, köztük 23 aranyérmet szereztek sportolóik.

A Graboplast részéről Jancsó Péter elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Graboplast nagyon büszke arra, hogy az egyesület évről évre a hazai és nemzetközi versenyeken kiváló eredményekkel büszkélkedhet. „Örülünk, hogy egy olyan klubot tudunk támogatni, amely nagy gondot fordít az utánpótlásképzésre, a gyerekek és fiatalok egészséges életmódra nevelésére. Bízunk abban, hogy egy olyan sikeres sportág, mint a kajak-kenu, ahol nagyon sok fiatal gyermek egészséges életmódot folytat, és a tanulás mellett értelmes célokat tűz ki maga elé, számos olimpiai és világbajnokot követhet példaképként.” – tette hozzá Jancsó Péter elnök-vezérigazgató.