Csütörtöktől vasárnapig Szegeden rendezik az idei U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságot a gyorsasági versenyszámokban.
Csütörtökön a délelőttihez képest borúsabb, de ugyanolyan erős szeles időben, a férfi kajak kettesek 500 méteres előfutamaival vette kezdetét a délutáni program. Ifjúsági korosztályban minden továbbjutó egység a középfutamba kvalifikált, a Pálinkás Ármin, Mayer Hunor duó egy negyedik hellyel kezdett, amivel természetesen megugrották az első lépcsőfokot.
U23-ban a lányoknál ugyanezen a távon a TOP3 elég volt a döntőbe jutáshoz, innen a Gombás Alíz, Pető Hanna duó is fináléba jutott, nekik ehhez egy második hely is elég volt az ukránok mögött.
A négyeseknél az ifjúsági mezőnyben induló Hudi-Kadler Panni, Gazdag Lili, Németh Helka, Kalmár Nóra négyes az elrontott rajt ellenére is bő egy hajóval utasította maga mögé a mezőnyt, de hasonló fölénnyel győzött az U23-as Fojt Sára, Gombás Alíz, Tölgyesi Flóra, Pető Hanna egység. Persze, a döntő minden esetben más kávéház, de az biztos, hogy igencsak jó érzésekkel várhatjuk ebben a tekintetben is a hétvégét.
A kenusoknál a friss világbajnok Péter Zsolt Zsombor, ismét a szegedi Barna Dávid Zsomborral térdelt össze. A srácok már az első száz méter megtétele után jelentős előnyre tettek szert, ami a végére csak azért olvadt valamelyest, mert elkezdtek jelentősen spórolni az erejükkel. Még ennek ellenére is simán nyerni tudtak, aminek köszönhetően természetesen már a döntőre szegeződhet a figyelmük.
„Nagyon jó érzés hazai közönség előtt versenyezni, hallottam, hogy szurkoltak az utolsó kétszáz méteren. Jól eső pálya volt. Magabiztosak vagyunk így a világbajnoki cím után, reméljük itt is eredményesek leszünk.” – emelte ki a Patent Győr kenusa, Péter Zsolt Zsombor.
Pénteken a kenusok 200 méteres egyéni versenyében U23-ban Rumi Gergő is egy spanyollal meccselt a harmadik helyért, ami ebben a korosztályban szintén döntőt ért. A szám idei világbajnoki ezüstérmese 12 ezreddel bizonyult jobbnak Raul Fernandeznél, így neki is biztos helye van már a fináléban.
„Kicsit elsőpályás volt, de kihoztam belőle, amit lehetett. A végére elkötöttem, de örülök, hogy döntőben vagyok. A tengerentúli világbajnokságon foghíjas volt a mezőny, ezért most szeretném bebizonyítani, hogy amikor itt van az európai mezőny java, ugyanúgy meg tudom állni a helyemet.” – fogalmazott a Patent Győr versenyzője.
Két számban is indulhat Kis-Batka Imola Johanna Szegeden, de a páros és a mix négyes hajójuk is döntős, így ő vasárnapig edzhet és szurkolhat a többieknek a Maty-éren.
Még egy szombat délutáni futamot várunk azért, hogy elmondhassuk: minden győri döntős. Ehhez Árminnak és Hunornak kell sikeresen megvívni a középfutamot K2 500 méteren.
