Dunaremetén szombaton a vídvízi kajakosok válogatóztak, itt eldőlt, hogy a június 5-6. közötti hazai rendezésű vadvízi világkupán tizenkét fős lesz a magyar csapat, többek között Seprenyi Sára, valamint a gyorsasági kajak-kenuban kétszeres világbajnok Birkás Balázs is megméreti magát. A győri versenyzők közül a szakágvezető edző Sára mögött ők kvalifikáltak: Wéber Barna, Nagy Dániel, Neszmélyi Gergely, Bán Regő, Petrik Adelin, Nyári Sára Panna
Seprenyi Sára elmondta, sűrű időszak következik, ugyanis még a hazai világkupa előtt a boszniai Banja Luka ad otthont a vadvízi világbajnokságnak, ám az itt induló magyar csapatot még jóvá kell hagynia az MKKSZ Elnökségének.
Visszatérve a válogatóhoz: vasárnap a szlalomversenyek következtek, itt érdekesség, hogy a kajak mellett néhányan már kenuban is kipróbálták magukat.
„Szlalomban szemmel látható fejlődésen mentek keresztül a fiatalok az elmúlt hónapokban. A kapuk megkerülésénél már komoly magabiztosságot láttam, inkább a stoppert kellett figyelni. Sőt, Győrben már a kenut is elkezdtük télen, Neszmélyi Gergely, Nyári Sára Panna és Petrik Adelin most élesben is megtette az első lépéseket ebben a szakágban. Van még persze hova fejlődni, de az idei korosztályos világversenyeken már szeretném, ha kenuban is rajthoz állnánk.”
Kajakban a fiúknál Guiot Simon nyerte abszolút versenyt, Neszmélyi Gergelyt és Bartók Miklós Dánielt megelőzve, míg a lányoknál kiemelendő Szijjártó-Szabó Sára, aki teljesítményével a fiúk között is második lett volna.
Szlalomban idén is a korosztályos világversenyeken való részvétel a legfontosabb célkitűzés, az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot Epinalban, a világbajnokságot pedig Krakkóban rendezik majd a nyáron.
Az eredmények:
NŐI U23-AS KOROSZTÁLY
- Szabó-Szijjártó Sára (UTE) 03:09,97
NŐI IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY
- Nyári Panna Sára (Patent Győr) 03:58,23
- Petrik Adelin (Patent Győr) 04:57,15
- Rózsa Julianna (Vasas) 10:33,72
U23-AS KOROSZTÁLY
- Tóth Bálint (Naturland Mosonmagyaróvár) 03:56,43
IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY
- Guiot Simon (MVM Szeged) 03:03,06
- Neszmélyi Gergely (Patent Győr) 03:15,37
- Bartók Miklós (MVM Szeged) 03:27,06
- Nagy Dániel (Patent Győr) 03:45,79
- Szabados Balázs (Naturland Mosonmagyaróvár)04:48,19
- Sterczl Róbert (ESMTK) 10:08,28
- Asztalos Csongor (MVM Szeged) 10:41,01
KÖLYÖK KOROSZTÁLY
- Deák Olivér (Patent Győr) 03:26,15
- Kun Zalán (Patent Győr) 04:55,96
Előversenyzőként indultak a győri U14-es csapatból:
- Szilasi Botond (Patent Győr) 07:21,87
- Jankó Márton (Patent Győr) 07:49,97
- Nagy Bence (Patent Győr) 08:11,04
A verseny során többen a kenuban is eredményt értek el:
- Neszmélyi Gergely (Patent Győr) 09:08,36
- Nyári Panna Sára (Patent Győr) 09:23,62
- Petrik Adelin (Patent Győr) 12:01,47