A maraton bajnokság gyermek, kölyök, serdülő és ifjúsági korosztályának az eredményei

Remek eredményeket hozott a Kadler Gusztáv maraton magyar bajnokság. A Patent Győr az éremtábla második helyén végzett a szegediek mögött 8 arany, 8 ezüst és 6 bronzéremmel. A felnőtt mezőnyben minden éremből szereztünk egyet. Mint arról már beszámoltunk megvédte bajnoki címét a Boros Adrián – Erdélyi Tamás kajak páros, ezüstérmes lett mögöttük Kolozsvári Brúnó és Aradi Bátor, és Brúnó K1-ben is a dobogón végzett, ahol a harmadikként zárt.

Az ifik számára kétféle versenyt rendeztek ezúttal is. Akik futással tarkított futamokon indultak, ők kijuthattak az Európa-bajnokságra is. Ez többeknek sikerült, két magyar bajnoki cím is Győrben maradt.

  • Hoffer Eszter – aranyérmes – C1 Női Ifjúsági U17-U18 10 km
  • Kolozsvári Lili – Zatykó Panka – aranyérmes – K2 Női Ifjúsági U17-U18 18 km
  • Zatykó Panka – ezüstérmes – K1 Női Ifjúsági U17-U18 18 km
  • Pálinkás Ármin – Mayer Hunor – ezüstérmes – K2 Férfi Ifjúsági U17-U18 22 km

Az ifik számára idén is rendeztek úgynevezett síkvizi futamokat, itt nem kellett kijönni a körök között és futni a hajóval. Ritkán szerzünk érmet ebben a versenyszámban, de most ez is sikerült. Arannyérmes Pápai Boldizsár – C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 15 km (síkvíz) versenyszámban.

A serdülők számára azért is különleges a bajnokság, mert ők adják a legnépesebb mezőnyt. Márpedig aki a legnépesebb mezőnyben nyerni tud, azé lesz a Kadler Giusztáv-díj. Idén a serlegek közül egyet elhoztunk Jászay Zsombor révén.

Maraton magyar bajnok:

  • Jászay Zsombor – K1 Férfi Serdülő U15 15 km
  • Németh Ádám – K1 Férfi Serdülő U16 15 km

Bronzérmes:

  • Élő Nóra – K1 Női Serdülő U16 15 km
  • Tóth Kristóf Jászay Zsombor – K2 Férfi Serdülő U15 15 km
  • Sátor Kolos Lénárd Komáromi Botond – C2 Férfi Serdülő U15 15 km

A gyermek és a kölyök korosztályban ahogy szokás, mindig az első hat helyezettet díjazzák a verseny végén. Mi is összegyűjtöttük azokanak a neveit, akiket kihívtak a pódiumra

Maraton magyar bajnok:

  • Kun Réka – K1 Női Kölyök U14 10 km
  • Halmos Máté Benedek – MK1 Férfi Kölyök U13 10 km

Ezüstérmesek:

  • Huszár Lia – MK1 Női Kölyök U13 10 km
  • Szarka Roland – K1 Férfi Kölyök U13 10 km
  • Dávid Barbara – MK1 Női Gyermek U12 5 km
  • Papp Győző – Hancz Menyhért – Dániel Kálmán – Soma Burányi Márk – TC4 Vegyes Gyermek U10-U12 5 km
  • Guly-Kovács Bíborka – Kovács Kíra Boglárka – Szabó Karolina Hanna – Süli Diána – MK4 Női Gyermek U10-U11 5 km

Bronzérmesek:

  • Nagy Bulcsú – MK1 Férfi Gyermek U11 5 km
  • Halmos Dániel Viktor – Czetti Benedek – MK2 Férfi Gyermek U11 5 km

További pódiumos helyezések:

  • 5. Imre Máté – MK1 Férfi Gyermek U12 5 km
  • 5. Szabados Vajk – K1 Férfi Kölyök U14 10 km
  • 5. Ódor Rajmond – K1 Férfi Kölyök U14 10 km
  • 5. Salga Lóránt László – Bozsik Benedek – C2 Férfi Kölyök U13-U14 10 km
  • 6. Szentes Levente – MK1 Férfi Kölyök U13 10 km 
  • 6. Kaszás Gellért – Sztanek Márk – PC2 Vegyes Gyermek U12 5 km
  • 6. Győr Dániel – Springenszeisz Balázs – PC2 Férfi Kölyök U13 10 km