Sárkányhajó

Több, mint harminc éve sárkányoznak már a győri kajakosok és kenusok, ezt már fotók is bizonyítják. Amióta pedig az MKKSZ is felvette a szakágai közé, a bajnoki pontverseny szempontjából sem elhanyagolható, hogy a GYVSE milyen eredményt ér el. Ez nemcsak a kenusok sportja, a kajakosok is megállják a helyüket, sőt az új évezredben a csapatépítő foglalkozások TOP10-es listáján is megtaláljuk a sárkányhajózást.

A versenyen 20+2 fős sárkányhajó csapatok mérkőznek egymással különböző kategóriákban. A futamokat 200 és 2000 méteres távon, az ICF sárkányhajó versenyszabályai szerint rendezik. Vannak külön férfi, női és mix hajók – utóbbi esetében legalább 8 női „gályarabnak” kell lapátot ragadni. A dobos és a kormányos bárki lehet – igaz utóbbihoz azért komolyabb hozzáértés kell. A sárkányhajó roadshow-kon cégek, települések, baráti társaságok is indulhatnak.

Egyesületünk is folyamatos lehetőséget kínál a versenyeken való részvételre, elsősorban a nyári szezonban. A sport azonban hobby-szerűen is űzhető, a vezetők és a csoport tagjai mindenkit örömmel fogadnak.

Az edzések időpontja:

  • kedd – 18 órától konditermi edzés
  • szerda – a tavaszi időszaktól az ősz végéig 18 órától vízi edzés
  • csütörtök – 18 órától konditermi edzés

Csapatvezető: Kozma Tamás – sárkányhajó (+36 30 / 237 5250)