Nyolc aranyat és öt ezüstöt hozott a szegedi szlalom OB


Nyolc aranyat és öt ezüstöt hozott a szegedi szlalom OB

Kiváló eredményekkel zárta a Gyermek Országos Bajnokságot a Győri Vízisport Egyesület. A győri utánpótlás-versenyzők remek teljesítményt nyújtottak a hétvégi viadalon, ahol összesen 13 érmet – 8 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet – szereztek, ezzel ismét bizonyítva, hogy a klub utánpótlás-nevelése az ország élvonalába tartozik.

Parádés győzelmet hozott az ötezer a maraton válogatón induló versenyzőink számára. Julien Carbier mindhárom versenyzője odaért a dobogóra a jövő heti győri megmérettetés előtt, a Hudi-Kadler Panni sztrókolta női négyes pedig imponáló fölénnyel nyert, miként Ármin és Hunor is végig kézben tartotta a győzelmet az ifik mezőnyében.

Fontos eredményeket hoztak U23-as versenyzőink a sprint távon. Rumi Gergő a számára kedvezőtlen szélben is megmutatta, hogy ezen a távon itthon ő a legjobb. Tamás Gergő a nemzetközi versenyekről lemaradva bizonyította, hogy igenis számolni kell vele, míg Gombás Alíz ismét remek formát mutatott, ezúttal a negyedszer bajnoki címet nyerő Petrik Abigéllel egy hajóban!

Ötszáz méteren igazán lubickoltak a legjobb ifi versenyzőink. Panni és Helka párosban magabiztosan nyert, miközben pár perccel később Ármin és Hunor több, mint egy hajóval verte a komplett élmezőnyt. A kenusoknál Zsozsó ezúttal a szegediekkel összeállva lett magyar bajnok, emellett az ezüst- és bronz kollekciónk nagyon megugrott.

Az 1000 méteres futamokkal kezdődött meg a négy napos Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokság. A három korosztály egyből az Európa-bajnokság után szállhat vízre.

Nagyszerű eredménnyel zárult a magyar csapat számára a szegedi korosztályos Európa-bajnokság. A Patent Győr versenyzői is kitettek magukért, hiszen 3 arany, valamint 2-2 ezüst- és bronzérem megszerzésében vállaltak oroszlánrészt.

Megkezdődött a szegedi U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság, ahol a gyorsasági számokban nyolc győri versenyző nyolc számban áll rajthoz. Akár mind a nyolc döntő is meglehet.

Fadd-Domboriban ahogy minden évben, most is erősüdő szélben rendezték meg a Vidékbajnokságot. Az első napi csúcs a 47 km/h-s széllökések voltak. Az első dobogósunk Szeglet Bíborka volt, aki a Magyar Kupa B döntős győzelme után ezúttal az A döntő 2. helyét szerezte meg. A kajakos fiúk között Varga Márton is…

Egyéniben nyert ezüstérmet a kanadai U23-asvilágbajnokságon Rumi Gergő, aki C1 200 méteren lett holtversenyben második.

Péter Zsolt Zsombor arany- Gombás Alíz és Rumi Gergő ezüs-, Kis-Batka Imola pedig bronzérmet szerzett.

„Sokat léptek előre mindannyian.” – véli Seprenyi Sára a szakág fejlesztési koordinátora.