Hírek

Kopasz Bálint ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Kopasz Bálint ezüstérmes az Európa-bajnokságon

„Kicsit ólmosabbnak éreztem az egész mozgást és a menetet, mint kellett volna. Lehet, hogy tegnap későre maradt egy kicsit a vacsora. Ez az egyik, ami miatt nem tudtam kievezni magam úgy, ahogy szerettem volna. – nyilatkozott a magyar szövetségnek Kopasz Bálint. – A másik pedig, hogy két napja eltört a hajóm, és kaptam helyette ugyan egy újat, de ennek más a beállítása és ha minimálisan is, de más a formája. Ez egy kicsit megkavart, lehet, hogy éppen ezeken a kicsiken múlott, hogy nyerjek. A testem azonban nem hagyott cserben, ez egy nagyszerű szereplés egy ilyen mezőnyben. A cél az, hogy a világbajnokságra úgy tudjak felkészülni, hogy elmondhassam, minden apró mozaik összeállt. Idén az augusztus végi verseny a fő cél, és hogy ott diadalmaskodni tudjak.”

Erős volt a pénteki napunk Szegeden!

Erős volt a pénteki napunk Szegeden!

A második válogató második napjáról is részletesen beszámolunk. 9:25 Zsebben az első kanadai repülőhegy! Barna Dávid (MVM Szeged) és Péter Zsolt Zsombor (Patent Győr) a tájékoztató és az első válogató után a második válogatón is meggyőző fölénnyel nyerte a C2 500 métert Szegeden, így csont nélkül kijutottak a korosztályos világbajnokságra.…

Kopasz Bálint magabiztosan jutott a döntőbe

Kopasz Bálint magabiztosan jutott a döntőbe

Kopasz Bálint már biztos döntős a montemori Európa-bajnokságon!  Az EB nyitónaoján futamgyőzelemre volt szüksége a közvetlen döntőbe jutáshoz Kopasz Bálintnak K-1 1000 méteren. Olimpiai bajnokunk hibátlanul teljesítette is ezt a feladatot. Bálint egy roppant kiegyensúlyozott pályával kezdte meg Európa-bajnoki szereplését. A táv nagy részében a második helyen haladt, az utolsó kétszáz…

Ifjúsági és U23-as válogató 1. nap

Ifjúsági és U23-as válogató 1. nap

A szegedi válogató első napján a C2-es hajónk nagyon jól megalapozta a holnapi döntőt, Pálinkás Ármin lemásolta a múltkori helyezését, így jó eséllyel a gyorsasági EB-re kijuthat. Gombás Alíz második helye pedig szintén reményt keltő – a többieknek holnap kell megtenni a szükséges lépést a csapattagságért. Íme a csütörtöki nap…

Tizenöt arany az akadémiai kupán

Tizenöt arany az akadémiai kupán

Fadd-Domboriban rendezték a Csay Renáta Akadémia kajakosai számára az idei regionális akadémiai kupát. A versenyzői létszámok miatt a kenusoknál kék akadémia ilyenkor mindig együtt szerepel, így a mieink a Kammerer Akadémiával együtt indultak a jó helyezésekért. Ahogy azt korábban megszokhattuk már, az U9-es és U8-as korosztály számára ez nem verseny, hanem megmérettetés, így mindenki ugyanolyan aranyérmet kap.

Nemzetközi versenyt nyertek sárkányhajósaink!

Nemzetközi versenyt nyertek sárkányhajósaink!

Június első hétvégéjén rendezték meg a harmadik Kína-Szerbia Duanwu Nemzetközi Sárkányhajó Fesztivált a szerb fővárosban, Belgrádban. A kétnapos rendezvényen több mint 300 evezős vett részt 16 csapatban, Kínát, Szerbiát, Magyarországot, Romániát és más országokat képviselve. Az Ada Ciganlija-tavon megrendezett fesztiválon 200 és 500 méteres sárkányhajóversenyeket rendezTek, ahol Czifrik Balázs csapata,…

Seprenyi Sára döntőbe jutott a dunaremetei VK-n

Seprenyi Sára döntőbe jutott a dunaremetei VK-n

Szombaton a sprintszámmal folytatódott és egyben zárult is Dunaremetén az ICF Vadvízi Kajak-Kenu Világkupa. Kajak egyesben Seprenyi Sára és Birkás Balázs is döntőzött: előbbi a nyolcadik, utóbbi a 14. helyen végzett. Kenuban három párosunk jutott fináléba. Az U14-esek között Deák Olivér győzött kajak egyesben, Jankó Márton pedig második lett. A…

Jó helyzetből várják ifistáink a második válogatót

Jó helyzetből várják ifistáink a második válogatót

Továbbra is versenyben vannak legjobb ifi korú versenyzőink a szolnoki gyorsasági válogató után az EB és VB csapatba kerülésért. A legjobb helyzetben a kenus Péter Zsolt Zsombor van, aki megnyerte C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500 métert szegedi párjával. Zsombi egyébként egyéniben is jól szerepelt, itt a második helyen végzett ezen…

Tucatnyi versenyzőnk indulása már biztos az idei világversenyeken

Tucatnyi versenyzőnk indulása már biztos az idei világversenyeken

Utazásoknál szokták mondani: akkor lesz valami biztos, ha már hazafelé jössz. Eszerint ketten – Seprenyi Sára és Wéber Barna már túl vannak az első megmérettetésen – mindketten a vadvízi világbajnokságon indulhattak a kajakosok mezőnyében. Rajtuk kívül is lesznek indulóink Európa- és világbajnokságokon, hiszen több utazó keretet is jóváhagyott az MKKSZ…