378 serdülő és 204 ifjúsági kajakos és kenus mutatta meg aktuális felkészültéségét Győrben, az Olimpiai Sportparkban, ahol mindkét korosztály számára a a már jól ismert fizikai felmérőt tartották.


378 serdülő és 204 ifjúsági kajakos és kenus mutatta meg aktuális felkészültéségét Győrben, az Olimpiai Sportparkban, ahol mindkét korosztály számára a a már jól ismert fizikai felmérőt tartották.

Nemcsak a gyorsasági, a szlalom szakág számára is megtattották az edzők a fizikai felmérőt. Egyesületünknek 9 versenyzője vett részt a gyakorlatokon. Miután ők most először adtak számot a tudásukról, edzőjüket Seprenyi Sárát arra kértük, kicsit részletesebben is mutassa be a feladatokat. De előtt nézzük az eredményeket. Az U12-es mezőnyből Szilasi…

idén is Győrben rendezték meg a Heraklész Fizikai Felmérőt, ahol a Csay Renáta Akadémia több, mint 300 kajakosa és kenusa adott számot a tudásáról. Egyesletünknek nemcsak a versenyzői, hanem edzői, munkatársai is kitettek magukért, hiszen a rendezést ezúttal is ránk bízták, a helyszín pedig immár hagyományosan az Olimpiai Sportpark volt.

Az elmúlt évtized egyik legkiemelkedőbb maratoni kajakosa Boros Adrián, aki a tavalyi győri világbajnokságon megszerezte felnőtt pályafutása 11. világbajnoki érmét, miután párosban harmadik lett Erdélyi Tamással. A 35 éves világbajnok klasszis úgy érzi kihozták magukból a maximumot a hazai közönség előtt és karrierje egyik legfontosabb érmeként tekint erre a bronzra.…

Hagyományosan január végén ünnepélyes keretek között búcsúzott ezúttal is az előző esztendőtől a Kolonics György Alapítvány. Itt köszöntötték a Jövő Reménységei ösztöndíjprogram 2026. évi győzteseit is. Büszkén számolunk be arról, hogy Három versenyzőnk is megkapta ezt az elismerést, ifjúsági maraton világbajnokunk Kolozsvári Lili (edzője Tokár Krisztián és Csay Renáta), ifjúsági…

Czéllai-Vörös Zsófia videóüzenetben jelentkezett be Spanyolországból, ahol jelenleg edzőként dolgozik: „Szeretném megköszönni nektek ezt a két csodálatos évtizedet. A klubomnak, az edzőimnek, a sportolóknak, mindannyiótoknak, hiszen nektek köszönhetően lettem az, aki ma vagyok.” Ezt követően elsőként Ábrahám Csaba köszöntötte a jelenlévőket: „Nagyszerű évet tudhatunk magunk mögött egy remekül sikerült világbajnoksággal. Most, az…

Büszkén számolunk be arról, hogy Győr Megyei Jogú Város közgyűlése október végén több közterület elnevezését is jóváhagyta. Az új utcanevek a város díszpolgárainak a neveit viselik. A döntés értelmében új utcanevet kapott több olyan önkormányzati út, amelyet Révfaluban, a Borostyán lakóparkban alakítottak ki. Itt találjuk mostantól azt az utcát is,…

A viadal utolsó száma izgalmas versenyt ígért, a 26 hajós, bombaerős mezőnyben a két magyar egység mellett ott volt a háromszoros címvédő portugál egység is, benne a gyorsasági szakágban is klasszisnak számító Fernando Pimentával. A győriként duplán hazai pályán versenyző Boros Adrián és Erdélyi Tamás párosa a tavalyi vb-n bronzérmet…

A fiú kenusoknál ellenálhatatlanul versenyzett a Faragó-Tóth Vince és Faragó-Tóth Ábel párosa. A szentendrei testvérpárnak a tegnapi egyes nem sikerült jól, Ábel hetedik lett, Vince pedig hiába vezetett bő 800 méterrel, túl korán tette le a lapátot a célbaérkezés előtt, beborult, aminek következtében kizárták. Ma azonban egy pillanatig nem volt…

A hölgyeknél megvédte világbajnoki címét a Patent Győr még mindig csak 16 éves párosa, Hudi-Kadler Panni és Zatykó Panka. A lányok elképesztő dominanciával abszolválták a 18,1 kilométeres távot a hazai közönség előtt, gyakorlatilag csak a Jámbor Lotti, Katona Réka Sára tudott velük egy vízen menni, de ők is csak féltávig.…

ifjúsági női kajakosok 18,1 kilométeres versenyével kezdjük, amely öt körből és négy futószakaszból állt. Kolozsvári Lili pedig ismét ellenállhatatlan volt, a tegnapi rövid körös győzelme után, második versenyszámában is világbajnoki címet ünnepelhetett. A Patent Győr versenyzője mellett a szám regnáló Európa-bajnoka, Jámbor Lotti is az élmezőnnyel jött el a rajtból,…

Ami nem is indulhatott volna szemben, hiszen rögtön az első döntőben két magyar éremnek tapsolhatott az Aranypart közönsége. Kolozsvári Lili ifjúsági világbajnok lett a lány kajak egyesek versenyében, Reisz Janka pedig a harmadik helyen ért célba. A két magyar közül Janka rajtja sikerült jobban, a német Caroline Heuserrel lépett el…