Sárkányhajó Több, mint harminc éve sárkányoznak már a győri kajakosok és kenusok, ezt már fotók is bizonyítják. Amióta pedig az MKKSZ is felvette a szakágai közé, a bajnoki pontverseny szempontjából sem elhanyagolható, hogy a GYVSE milyen eredményt ér el. Ez nemcsak a kenusok sportja, a kajakosok is megállják a helyüket,…

Szlalom szakág

Szlalom szakág

Tavaly az EYOF helyszínén szereztek hasznos tapasztalatokat a Győri VSE fiatal szlalomversenyzői. Seprenyi Sára nyolcfős csoportja egyhetes edzőtáborba utazott ki Észak-Macedóniába, aminek csúcspontjaként egy nemzetközi versenyen is elindulhattak. Közben egyre nagyobb utánpótlásbázis van kialakulóban országszerte is, sőt 2025-ben várhatóan három nemzetközi korosztályos szlalomversenyen is lesznek magyar indulók. „Az elején kicsit…

1%

1%

Kajakos, kenus, vízilabdázó, szinkronúszó, sárkányhajós, SUP-os barátaink! Kérünk Titeket szóljatok ismerőseiteknek, barátaitoknak, rokonaitoknak, ha még nem döntötték el, kinek ajánlják fel adójuk 1%-át, akkor mi tudunk egy remek lehetőséget! Egyesületünk működéséhez hatalmas segítség minden évben az adó 1%-ának a felhasználása. Szerecsére a korábbi években is sok aktív és egykori versenyzőnk,…

Telephely, bérlési lehetőség

Telephely, bérlési lehetőség

Keressen fel bennünket személyesen, telefonon, vagy küldjön e-mailt, de elérhetőek vagyunk a közösségi oldalakon is. Székhely: 9025 Győr, Töltésszer u. 24. E-mail: gyorivizisport@gmail.comTelefon: + 36 96 524 853Fax: + 36 96 528 143 Levelezési cím: 9001 Győr, Pf. 1644Adószám: 19107208-2-08 https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m18!1m12!1m3!1d2685.570374350377!2d17.618440951478465!3d47.69276297908838!2m3!1f0!2f0!3f0!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x476b955e4d25abf7%3A0xa1580e0d3c6bd521!2zR3nFkXIsIFTDtmx0w6lzc3plciAyNCwgOTAyNQ!5e0!3m2!1sen!2shu!4v1481218700551

Köszönjük Kamera!

Köszönjük Kamera!

Kammerer Zoltán az egyesület évzáróján bejelentette, hogy befejezi profi pályafutását. Úgy búcsúzik, hogy velünk marad. Mindez azonban nem jelenti, hogy bajnokunk végleg letenné a lapátot, a magyar bajnokságon és kisebb versenyeken indulni fog. De hogy mi lesz ezután, arról ebben az interjúban is beszélt: 1997-ben, vagyis éppen 25 éve került…

Lezártuk a 2022-es évet

Lezártuk a 2022-es évet

Véget ért az idei szezon, egyesületünk hagyományosan a Richter teremben zárta az évet. Itt csaknem hetvenen vehettek át egy-egy serleget az éves teljesítményükért. Klubunk az egyesületi rangsorban ismét dobogón végzett, ahogy tavaly, úgy az idei esztendőben is az értékes második helyet szereztük meg. Az év kajakosa is győri, ráadásul Kopasz…

Kopasz Bálint a világ 8. legjobb férfi sportolója!

Kopasz Bálint a világ 8. legjobb férfi sportolója!

113 ország 420 sportújságírója adta le voksát több kategóriában a 2022-es év legjobbjairól. Eszerint Kopasz Bálint a világ 8. legjobb férfi sportolója, a sportágában a világ legjobbja, és az ugyancsak fantasztikus évet záró Milák Kristóf mögött a második a magyarok rangsorában. Érdemes megnézni azt is, kik vannak közvetlenül Bálint mögött…

Hét serleget hoztunk haza az év győri sportolója gáláról

Hét serleget hoztunk haza az év győri sportolója gáláról

Három kategóriában is versenyzőink nyerték az év győri sportolója címet. Kimagasló teljesítménye miatt a férfiaknál Kopasz Bálint, az edzőknél Kopaszné Demeter Irén vehette át az elismerést – mindketten 2021-ben is a legjobbak voltak itt a városban (is). Az egyéni csapatverseny kategóriában pedig a kezdetektől klubunk hozza el az elsőséget, hiszen…

Nyári napközis tábor

Nyári napközis tábor

A tábor helyszíne: 9025, Győr Töltésszer utca 24. Kajak- Kenu Vízitelep. A táborok időpontjai: Életkor: 8-13 éves gyerekek számára (alap úszástudás szükséges) Napi felügyelet: 07:45-16:30 Tervezett program: napi kétszer sportfoglalkozás, elsősorban kenuzás és sárkányhajózás. A sportfoglalkozások között szabad foglalkozás van, így lehet, tengózni, társasjátékozni (lehet hozni sajátot is), pihenni. Az első…

Klubtörténelem

Klubtörténelem

A győri kajak-kenu sport Vén Lajos irányításával a 60-as évek közepén indult el világhódító útjára. Az elmúlt több, mint 50 évben rengeteg nagyszerű ember nevelkedett a csónakházban, a sportágnak olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sorát adta az egyesület, emellett a maraton világbajnokságok rendezésével új dimenzióba helyezte a szakágat. A Győri Vízisport…

Legendáink

Legendáink

Szakosztályunk majd hatvan éves történetének számtalan meghatározó egyénisége volt. A sok-sok bajnok, tréner és vezető közül nem könnyű kiemelni tizet, elsőként mi most itt erre teszünk egy kísérletet az Erőt, egészséget című könyv segítségével. A képekre kattintva olvashatók az egyéni történetek.