Nyolc számban indulnak versenyzőink szerdán kezdődő U23-as és ifjúsági világbajnokságon

Péter Zsolt Zsombor jutott ki a legmagabiztosabban a július 1-jén kezdődő ifjúsági világbajnokságra. Ami már biztos, mután nem Európában rendezik az idei VB-t, így kisebb mezőnyök lesznek mindenhol, C4 500 méteren azonnal döntőt rendeznek. Zsomborékra öt ellenfél vár, a brazil, a kanadai, a német, a lengyel és a kínai egység. A döntőt csütörtökön magyar idős szerint 20:09-kor rendezik

Németh Gergő tanítványa magabiztosan hozta mindklét válogatot, így a felkészülésnél megfogalmazott célt ha nem is könnyedén, de tökéletesen végrehajtva érte el az ifjú kenus. Fő számában C2 500 méteren két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak.

  • Előfutam – július 2. 20:32
  • Középfutam – július 4. 14:54
  • Döntő – július 5. 15:32

Rumi Gergő a junior világbajnokságon az U23-as mezőnyben C1 200 méteren indul. Itt ezúttal két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak.

  • Előfutam – július 1. 19:20
  • Középfutam – július 3. 14:10
  • Döntő – július 4. 19:56

Gombás Alíz is rajthoz áll a legrövidebb távon, és ott már túl lesz az első csapathajó versenyen. Itt is két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak.

  • Előfutam – július 2. 19:40
  • Középfutam – július 4. 14:20
  • Döntő – július 5 15:03

két versenyszám is vár az U23-as világbajnokságon, hiszen a csapathajóban is lehetőséget kapott Tamás Gábor tanítványa. A négyeseknél két előfutamot rendeznek, mindenhonnan az első három jut a döntőbe, a többiek a középfutamból újra próbálkozhatnak. A mi előfutamunkba kerültek a házigazságk, a spanyolok, az amerikaiak és az ausztrálok is

  • Előfutam – július 1. 15:48
  • Középfutam – július 2. 15:01
  • Döntő – július 3. 20:46

Elsőként kvalifikált győri versenyzőként az U23-as VB-re Kis-Batka Imola, aki testvérével Kis-Batka Iringóval együtt térdel majd a hajóba két versenyszámban is. A párosnak C2 200 méteren lesz az első döntő csütörtökön 20:08-kor. C2 500 méreren is azonnal döntőt rendeznek, méghozzá majd pénteken magyar idő szerint 19:55-kor. A mieink a négyes pályát kapták, így a spanyolok és a kínaiak lesznek a szomszédaink.

A Imola és Iringó is bent lesz majd a kenu négyesben is, de itt olyan kicsi a mezőny – négy hajó nevezett – hogy valószínű ez nem VB futam lesz így, hiszen ha a három földrész még stimmel is, de sajnos nincs hat ország a rajtnál. De ez majd a versenynap úgyis kiderül.