Nyolcvanadik születésnapját ünnepli ma Sakesz, azaz Fazekas Tibor. Egyike volt azoknak, akik ott voltak a kajak-kenu sport győri alapításánál. Erről öt éve, amikor ez a kép készült így mesélt:
– Nekiálltam az edzéseknek ’64 tavaszán, de akkor lettem 18 éves, és novemberben el is vittek katonának két évre Lentibe. Mire bevonultam, addigra szerencsére megtanultam Vén Lajostól, hogy futni kell sokat, meg erősíteni, így összeálltunk néhány katonatárssal, és készültem a seregnél is. Ritka szabadságaim idején lejártam a vízitelepre, és fizikálisan tudtam tartani a lépést a többiekkel. 1966-ban szereltem le, a következő évben még versenyeztem, de aztán megalakult a sportiskola a Rábán, és kellett a segítség az ott dolgozó edzőnek, így kajakos korelnökként beálltam mellé dolgozni. Aztán mire megszereztem a középfokú edzői képesítést a TF-en 1972-ben, és főállású edző lettem, addigra összeköltözött a sportiskola és a felnőtt szakosztály a jelenlegi győri vízitelepen. A rendszer működött, jó volt az alapanyag, rengeteg gyereket tanítottam meg kajakozni és kenuzni. Az első sikeres csoportom Ábrahám Csabától Ábrahám Attiláig tartott, vagyis 1961 és 1967 között született gyerekek sportoltak benne, és közülük többen korosztályos válogatott kajakosok lettek. Annyi jó versenyzőm volt, hogy az ifi válogatottnál is én dolgozhattam a srácokkal Füzesséry Gyula bácsi mellett. Az edzőtáborokban mindig a győriekhez csapódott a váci Fidel Laci és Gyulay Zsolt is, aztán amikor az edzőjük, Csereklye Józsi befejezte, akkor ők ’82-ben hozzám kerültek. Kevesen tudják, hogy Gyuzsó az első jelentős eredményét nálam érte el, amikor 18 évesen Tamperében világbajnoki ötödik lett K-1 500 méteren. Ő aztán az 1984-es olimpiára készülő keretbe is bekerült, ahogy két másik versenyzőm, Ábrahám Csaba és Joós Pisti is. Engem pedig a szövetségi kapitány, Parti János felkért, hogy legyek a felkészülésük egyik irányítója kajakszakáig edzőként. Aztán 1984-ben május közepe volt, a kajakos kerettel éppen Dunavarsányban készültünk. Az edzőtáborban én ültem az egy szem telefon mellett, és vártam a híreket, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori elnöke bejelentette, hogy a küldöttségünk nem vesz részt az olimpián, mert féltik a versenyzőinket….. Nekem kellett elmondanom a hírt az egész csapatnak. Mentem szobáról szobára, még a legkeményebbek is sírtak, előttem vannak azok az arcok, az egy valódi tragédia volt. … A srácok katonakorban voltak, a ’84-es szezon után szinte az egész csapatot behívták, így a történet a Honvédban folytatódott számukra, ahol Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila olimpiai bajnok lett. Ami tragikus, hogy Ábrahám Csabát ugyanakkor nem vitte el a Honvéd, mert beteg lett, és sokáig nem tudták megállapítani, hogy mi a baja. Később kiderült, hogy veseartéria szűkülete van, és ez okozott vérnyomás emelkedést nála. Pedig szegény Csaba 1984 tavaszán az összes világkupát megnyerte, abban az évben simán olimpiai bajnok lett volna K-1 1000 méteren, többször megverte az amerikai Greg Bartont is, aki később két aranyérmet szerzett. Rajta kívül Fidel Laci sem ment a Honvédba, ő Fehérváron folytatta, a Rába ETO pedig bezárta a szakosztályunkat. Hogy ne szűnjön meg a városban a kajak-kenu, a Győri Dózsa vett át minket.
A Győri Dózsánál még volt egy csoportja, és újra lett ifi válogatott versenyzője, de 1986-ban eljött a pillanat, amikor felmondott. Mint mondja: nem szerettem abban a légkörben dolgozni. Egy időben a zöldségekkel foglalkozott, ahogy ő mondja: olyan áruim voltak, hogy a győri piacon én lettem a “paprikakirály”. Egyszer aztán megállt egy autó a házuk előtt, és az Ábrahám testvérek és Gyulay zsolt hívására visszatért, hogy egy új győri lánycsapatot hozzon létre.
– Nekiálltam a toborzásnak, volt, hogy naponta négy-öt iskolába mentem el, aztán szinte még a piros lámpákon is áthajtottam, hogy odaérjek az edzésre. Lett egy hatalmas csapatom, több mint 90 ember. Annyi lányom volt, hogy néhány éven belül minden női versenyszámban a serdülőtől a felnőttig tudtam indítani egységet a bajnokságokon. Ebből a merítésből olyan nevek jöttek ki, mint az ifjúsági olimpiai- és felnőtt világbajnok Farkasdi Ramóna, a szintén felnőtt világbajnok Takács Tamara, aztán Balla Virág, Takács Kincső, vagy éppen Lakatos Zsanett. Az utóbbi három utánpótlásszinten nagyon jól kajakozott, de javasoltam nekik, hogy az alkatuk miatt próbálják meg a kenut. Hatalmas élmény volt, hogy végre egy ötkarikás eseményre is kijutottam, hiszen Gyulay Zsoltnak és a MOB-nak köszönhetően ott lehettem, amikor Ramóna ifjúsági olimpiai bajnok lett Szingapúrban.
Korábbi tanítványa, Ábrahám Attila így mesélt róla.
– Az új típusú kajakozás az ő nevéhez köthető, Fidel Lacival közösen csiszolták azokat a technikai elemeket, amelyből kialakult a győri iskola, és amely a mai napig rányomja a bélyegét a magyar technikára. Sakesz új színt hozott az edzésmódszerekbe, a versenytaktikába, ő fejlesztette ki a megbeszélt megindulásokat, és azt is, hogy a vízfogásnál az elejét kell ütni a víznek, s úgy futtatni a hajót. Ezt a folyamatot segítette, hogy a régi dán fahajók helyett megérkeztek a csepeli új kajakok, és ezekhez a modern hajókhoz más technikára volt szükség. Az edzésmódszerekben intenzívebb, pörgősebb tréningeket alkalmazott, tavasszal a passzív kilométergyűjtés mellé bevezette a hosszabb résztávos edzéseket is. Mindig vallotta, hogy nagy csapatban érdemes dolgozni, mert itt tud érvényesülni a „falka taktika”, az „aki kapj, marja” elv. Állandó lelkesedés jött belőle, a maga üvöltözős stílusával mindig inspirálta, motiválta versenyzőit.