Két-két arany- és bronzérmet hoztak versenyzőink a korosztályos EB-ről

A romániai Pitestiben rendezték meg az idei U23-as és Ifjúsági Európa-bajnokságot, ahol hat versenyzőnk hét számban állt rajthoz. Már az első napok is remekül alakultak, hiszen szinte mindenki azonnal, az előfutamból egyből döntőbe jutott – de akinek ez első nekifutásra nem sikerült, ő is kivívta az A döntőt a középfutamban elért helyezése alapján.

A szombati döntőkben egy számban voltunk érintettek, itt mindjárt egy bronzéremmel nyitottunk. Az ifik női K-1 1000 méterén Moór Mirtill remekül jött végig a távon, nagy csatát vívott dán és cseh ellenfelével, ők hajrában bizonyultak erősebbnek, de versenyzőnk elégedett lehet a 3. hellyel is.

Vasárnap az ifik között már remek eredményeket elérő Gombás Alíz és a tiszaújvárosi Pető Hanna futamán izgulhattunk először, akik K2 500 méteren immár az U23-as mezőnyben szerepeltek. Sajnos a rajtjuk nem volt tökéletes, de aztán megkezdték a felzárkózást. Az egység sokáig a negyedik helyen maradt, a végén azonban a spanyolokat sikerült megelőzniük, így a németek és szlovákok mögött a harmadik helyen értek célba.

Három olyan futam jött ezután, ahol bravúr kellett volna az éremhez – ez leginkább Kurczina Máté U23 C1 200 m döntőjében volt. Kenusunk remekül rajtolt és az utolsó pillanatig harcolt az éremért. Sajnos a haj berógása neki nem jó ütemben jött ki, így épp, hogy lemaradt a dobogóról, sőt egy századdal a negyedik helyről is lecsúszott, s végül ötödikként zárt. Ugyancsak az U23-as mezőnyben Tamás Gergő K1 200 méteren és Rumi Gergő a szegedi Molnár Csanáddal C2 500 méteren tisztességesen hajtott, de egyikük versenyzésében sem volt bent ezúttal az érem, mindkét számban a hetedikek lettek a mieink.

A végére maradt a csattanó és két aranyérem két csapathajóban. Petrik Abigél a női ifi K4 500 méteren, míg Kurczina Máté a mix hajók C4 500 méteres versenyében diadalmaskodott. Mindkét csapat rajt-cél győzelmet aratott, így a Patent Győr versenyzői 2-2 arany- és bronzéremmel térhettek haza az Európa-bajnokságról. A kajakosokat Tamás Gábor, a kenusokat Németh Gergő készítette fel.