Idén először három díjat adott át az év legjobbjainak az utánpótlás kategóriában a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány. Az év felfedezettje volt korábban egyesületünkből Nagy Péter, Lakatos Zsanett, Kauth Kristóf és Rumi Gergő kenusok, Farkasdi Ramóna, Hérics Dávid, Takács Tamara, Homonnai Luca, Mayer Keán és Kolozsvári Brúnó kajakosok. Idén első alkalommal adták át az év utánpótlás edzője díjat elsőként pedig ezt az a Tamás Gábor vehette át, aki a két felfedezett edzéseit irányította 2023-ban. Fiát, Gergőét a kezdetek óta, a lányoknál győztes Gombás Alíz pedig Horváth Istvánnal készült éveken át, mígnem tavaly a versenyidőszakban már Gabesz csoportjába került.