Kincső Spanyolországban már a párosra készül

Montebellóban kedzte és Sevillában folytatta a felkészülést az idei versenyszezonra Takács Kincső. A legutóbbi olimpián ötödik helyen záró kenusunk nem mondott le aról, hogy kijusson Páriszba is, és az újpesti Horányi Dórával elmondása szerint remek párost alkotnak.

– Soha nem kezdtem el ilyen korán a vízreszállást, február második hetében már Portugáliában voltunk, itt a hosszabb állóképességi edzéseket megcsináltuk. Most három hetet töltünk Sevillában, a héten Horányi Dórival párosozni fogunk, egyre intenzívebbek az edzések. Mindenképpen több kilométerem van, mint az előző években, technkailag is jobban ki tudom magam evezni. Idén korán lesz a válogató és a 200 egyes kvótát is meg kellene szerezni, természetesen az olimpiai számok jelentik a prioritást. Dórival a párosunkat az első pillanattól nagyon jónak érzem, tökéletesen siklik alattunk a hajó.