Most, amikor beszélgetünk, edzésen voltál. Úgy látom, nagyon komolyan készültök valamire. Mikor jött vissza ez a nagy lelkesedés?
Az edzést január környékén kezdtük még a konditeremben. Hetente legalább háromszor jöttünk a Sztanity Zolival. Már vagy 15 éve nem voltunk vízen, most jólesik. Én az eredményeimre való tekintettel akkor megkaptam a dán fahajómat, azt rendbe tettem, átlakkoztam, felpolíroztam, azzal megyek ma is. A fiatalok jönnek sokszor és nézegetik, hogy milyen szép.
Borsodi Géza jóvoltából mindig kapunk helyzetjelentést arról, hogy mi van veletek, és ahogy nézem, bővült a csapat, Svidró Jodó is bekapcsolódott a munkába. Most is jól megy alattatok a hajó?
Nekem igen. Jó érezni ma is, amikor siklik. Amikor nem ugrál, nem ül vissza. Emlékezetből megjött a mozgás. Általában 10 km-t szoktunk evezni, ez most olyan háromnegyed óra. Ki szoktam nézni pontokat és addig meghajtom. Ezek ilyen résztávos edzések.
Vissza lehetett volna jönni hamarabb is?
Nem tudom. Mindketten dolgoztunk, de most már két éve nyugdíjasok vagyunk. Most sokkal több időnk van rá.
Annak idején miért pont a kajakozást választottad?
Édesanyámmal új lakásba költöztünk és a háztömből többen jártak ide. Ők hívtak. Az egyik barátommal jöttem, ő hazament, én maradtam. Nagyon jó társaság alakult ki, edzések után lábteniszeztünk, pingpongoztunk, hamar barátságok születtek.
Mesélik, hogy viszonylag későn, pontosabban mondva a többiekhez képest idősebben kezdted.
Igen, én 16 éves voltam ekkor. Vén Lajos is csak azért tartott meg, mert magas voltam és maradhattam. De szerintem nem kezdtem későn, hiszen alapvetően ez egy erősport és nem hátrány, ha előtte mást is csinál az ember. Én
röplabdáztam, kosárlabdáztam, fél évig még vívtam is. Azt mondják, te eveztél a legszebben.
Jó technikám volt, jó ritmusérzékem, a csapathajókat én sztrókoltam. De erre rá kell érezni. Láttam most, hogy a gyerekek elmentek stílust evezni. Nekem ez fura, mert a versenyen nem lassan kell evezni. Akkor kell jó stílusban evezni, amikor fáradt vagy és emellett nagy sebességgel mész. Rendesen, versenykörülményeket kell teremteni.
A fociban se úgy vezetik a labdát, hogy nincs ellenfél és lassan kocognak… Mi hozta meg neked az áttörést?
1976-ban én voltam az edzőpartnere Sztanity Zolinak, és ez nagyon nagy lökést adott nekem. Annyira, hogy a juniormezőnyben ennek meg is lett az eredménye. Akkor már jól ismertük egymást, hiszen előtte két évig együtt voltunk katonák. A Margit-szigeten volt kikötve egy úszóhajó, ott laktunk, életem egyik legszebb időszaka volt.
Az egyértelmű volt, hogy visszajössz Győrbe a leszerelésed után?
A Zolinak talán igen, mert ő akkor nősült, én kacérkodtam, hogy a Honvédban maradok. De nem bántam meg, hogy visszajöttem. Elkezdtek jönni az eredmények.
Melyek voltak a legfontosabbak?
Először a csapathajóval jutottam ki a világbajnokságra, 1977-ben a négyesben szereztünk egy ezüstérmet. A következő év azért volt emlékezetes, mert akkor mentem először egyest. Az 1978-as világbajnokságon harmadik lettem, akkor én voltam a legjobb Győrből. Duisburg csalódás. 1979-ben ott voltam végig elöl, de valamiért az nem sikerült. Aztán jött az olimpia. Úgy volt, hogy a K1 1000 méter az enyém, csakhogy Bakót megcsípte egy kullancs. Szépen nyertem a válogatókat és jól ment a hajó, Szabó Istyu így engem választott.
Összeült két vezérevezős.
Össze. Aranyesélyesek voltak Bakóval, velem más célokat kellett megfogalmazni, hiszen ők ismerték egymás rezdülését, mi meg ott ültünk össze először. Istyu elöl, én hátul. Jól
Az olimpián mi történt az egyessel?
Szerintem rágörcsöltem. A páros viszont minden várakozásunkat felülmúlta. Olyan jól sikerült, hogy egy év múlva még egy vb-ezüst érmet bezsebeltünk tízezer méteren együtt.
Los Angelesben is ott lettél volna, aztán….
Egy világ omlott össze bennem, bennünk. Pedig rengeteget készültünk. A történethez tartozik, hogy én még 1981-ben lemondtam a válogatottságot, pihentem is egy évet, de aztán 1983-ban olyan jól ment a hajó, hogy felmerült, hogy akkor Lajossal együtt vágjunk bele. Jót tett a kihagyás, kellett. Nehezen bírálták el a kérelmemet, hogy újra válogatott lehessek, de sikerült. Nagyon nyugodt, céltudatos edzésekkel jöttem vissza. A téli alapozást, a hosszú edzőtáborozást, mindent feltettem, hogy indulhassak. Az 1984-es első válogatót Ábrahám Csabi nyerte, a többit én, de én már nem akartam egyest menni, a csapathajóban akartam bizonyítani. És amikor szinte az utolsó pillanatban bejelentették, hogy a magyar csapat nem utazik az olimpiára, hát akkor összeomlott a világ. Még ki kellett menni az NDK-ba, de hát az már nem volt értékelhető.
Szöul már messze volt?
Messze. Már 1984-ben is annyira jól jöttek Gyulayék, hogy 1988 reálisan fel sem merülhetett.
Hosszú időn át voltál válogatott. Össze lehet hasonlítani ezt a mostani kerettagsággal?
Szerintem nem. Akkor mindent utasításba adtak, ma ahogy látom, vannak kiskapuk. Világbajnokság után például kötelező volt magyar bajnokságon is indulni, olyan nem volt, hogy valaki fáradt. Az edzőtáboraink is együtt voltak, ha azt mondták: most elmegyünk Kubába, mindenki ott ült a repülőn. Most ki erre, ki arra. Ami viszont bejött még, hogy mennyi specialista segíti a versenyzőket. Az étkezés a mi időnkben úgy volt, hogy adtak valami kaját, de semmi több. Most már ezt is tudományosan csinálják. Sportpszichológusunk sem volt, biztos, hogy sokaknak ez segít, nekünk itt volt a Lajos.
Bánod, hogy nem kaptál több szerepet a viszszavonulásod után a győri kajak-kenu sportban?
Ezt már elengedtem. Túl idős vagyok ahhoz, hogy ezen bánkódjak. Kielégíti a vágyaimat az, hogy lejöhetek ide evezni.
(Az interjú 2021-ben készült, és Meronka Péter: Erőt, egészséget! – avagy a győri kajakkenu sport története című könyben olvasható. Ismerjétek meg a többi legenda történetét, és vigyétek haza a KÖNYV-et!)