A magyar kajak-kenu sport erejét talán a montreáli olimpia mutatja meg a legjobban. A tizenegy versenyszámból az előző VB-n hétben állhattak dobogóra a magyarok, de közülük a K1 500 és a C2 1000 világbajnoka és a C1 500 ezüstérmese elvérzett a válogatón. Így is nyolc számban érmet szereztek a versenyzők – de nem volt köztük arany. Pedig lehetett volna több is – erről Sztanity Zoltán többször is beszélt már és most sem csomagolta selyempapírba a szavait.
Érdekel majd az olimpia is, de előbb beszéljünk fontosabb sikerekről, mondjuk a drótbajnokságról.
Ez nem az én találmányom, de talán miattam kezdődött minden. Én már úttörőként, serdülőként mindig nyertem és nyerni akartam. Tóth Józsi fanyar humorral meg is jegyezte: ő is akar valamit nyerni, majd ő nyer a drótbajnokságot. Ahhoz, hogy a történet érthető legyen onnan kezdem, hogy mi rengeteget fartlekoztunk. Ez az iramváltást jelenti az edzésen. A régi ágon 5.5 km-re volt a Szúnyog-sziget alja. Abba az irányban a csónakháztól 2 km-re volt a drót, általában annyi volt a bemelegítés. Na most ebből lett verseny. Mindig máshonnan indult, de az nyert, aki előbb odaért. az esetek 90%-ban én. Az edzés őúgy nézett ki, hogy futás, gimnasztika, aztán a vízen Szúnyog alsó, Szúnyog felső, Csóka alsó, Csóka felső, Zámoly – mint a Tour de France-on az etapok. Aztán visszafelé. Miután én olyan 15-16 km-re voltam hitelesítve, ott már nagyon le voltam maradva. De volt egy csomó elterülő hadművelet. Mondtam a Joós Pistinek, nézd csak micsoda csaj van ott, erre megállt, én meg bemondtam, hogy drótbajnokság. Mi mindenből versenyt csináltunk.
Miért?
Nekem az egész életem a kajakról szólt. Én azt mondtam, hogy én Hesz Misa szeretnék lenni. Mondjuk neki volt annyi esze, hogy legalább a fogorvosit elvégezte. Én mindent a sportnak rendeltem alá, rengeteg könyvet olvastam, hogy miket csináltak. Tetszett, hogy a kajakosra felnéztek, hogy egy dolgos, melós, szikár ember, aki jól néz ki – leszámítva engem, mert én csúnyának születtem, de ez most nem számít. Akkor is edzettünk, amikor nem lehetett volna. Érsek Tibinek eltört a lába, belerakta nejlonzacskóba, abban úszott, a végén már ment le a medence aljára, mintha kapás lenne, mert hát nyilván befolyt a víz, a gipsznek meg az nem jó. Az edzés végén meg hajszárítóval próbálta kiszárítani. Őrültségeket csináltunk. Elmentünk vonattal a Bakonyba futni. Bátyám mondta, hogy ő tudja az utat – persze beszakadt a Cuhába, hiszen tudta az utat. Semmi kaját nem vittünk, késő este volt, mire hazaértünk.
Vén Lajos sokféle feladatot talált ki nektek?
Azt hiszem ő forradalmasította a kajakozást. Amíg a többiek az állóképességet fejlesztették, ő az erőt. is. Közedzéseket végeztünk, de kis súllyal, mert mérések bizonyították, hogy 25-30 kg-ig nyúlik a lapát, tehát felesleges is lett volna száz kilókat emelgetni. Egyszerre fejlesztette az erőt és az állóképességet, így nem számított, hogy utóbbiban mi télen gyengébbek voltunk. A Gusztival például mi nem voltunk jó futók. Vagy amíg a többiek 1:05 környékén leúszták a száz métert, nekem 1:28 volt a legjobb időm. De nem lazsáltunk, simán 200 föltött volt a pulzusunk. Mindig az utolsók között voltunk. Húzódzkodásból viszont könnyedén ment akár nyolcvan is. Egyszer volt egy felmérés a válogatott ifi táborában, fekvenyomás 36 kg-mal ismétlésre. A többiek olyan 80 körül hagyták abba, nekem 300-nál szólt a versenybíró, hogy ő elmegy kajálni, aztán majd mondjam meg mennyivel fejeztem be.
Folyamatosan nyertél az ifiben, a serdülőben, Tatán az IBV aranyát hoztad el, aztán utolért, amit senki nem tudott megúszni, a katonaság.
Szerintem én vagyok a Kádár rendszer egyetlen katonája, aki nem tett esküt. Kihívtak sörmeccsre minket az öregek. Állandóan nyertünk. Az egyiken úgy letalpaltak, hogy eltölrt a lábam, bekerültem a kórházba – közben a többiek letették az esküt. Abban szerencsém volt, hogy bekerültem a sportszázadba. Pedig nekem nagyon rosszul ment a kajak, csak másodosztályú voltam. Gondoltam bepróbálkozom a Honvédhoz, beszéltem a Hazsik Endrével, aki mondta, hogy rendben, de ha nem teljesítek simán visszatesznek a többiek közé. Mondta, hogy majd telefonáljak ha behívtak, és akkor felhoznak az Ács utcába. Csakhogy én eleve oda kerültem Hetekig kerestek az országban, hogy hol lehetek, Joós Pista segített nekik, aki Lentiből jött ugyanilyen módszerrel. Egy hajón laktunk, életem egyik legszebb időszaka vol. Egri Samunál elkezdtük edzeni és jöttek az eredmények is. Így lettem világbajnok Belgárdban, akkor még volt 4×500 méteres váltó.
Azt tudtad, hogy ha vége a katonaságnak, akkor jössz vissza Győrbe az ETO-hoz?
Megnősültem, megszületett Zsuzsi lányom, engem nem ragadott meg a pesti élet. A Honvéd azt mondta, hogy maradjak, lehetek TSZ-es. Vagyis továbbszolgáló. Én attól féltem, ha nem megy a kajak, örökre ott ragadok a seregben. A kluboknak viszont annak idején meg kellett ígérni, hány olimpiai pontot hoznak. Az ETO-nak sok szakosztálya volt, be is mondták, hogy szereznek majd hat pontot. De szerintem fogalmuk nem volt ki hozhatja. Itt vagyok lent a Csónakházban – már világbajnokként, és az ETO-nak ugye nem volt világbajnoka – és találkoztam az elnökkel Szániellel. Kérdezte, hogy visszajövök-e. Anyám, aki velem volt mire kinyitottam volna a szám mondta: ha kapok lakást visszajövök. Én csak lestem, hogy mit intézkedik, de valamiért életemben egyszer csendben maradtam. Két nap múlva kaptam lakáskiutalást. Tehát nem lakást kaptam, hanem a soron kívüli lehetőséget. Azt is elintézték, hogy a Vagongyártól kapjak kölcsön 24.500 Ft-ot. Beköltöztünk, semmi bútorunk nem volt. A szivacsot is a csónakházból hoztam, aztán kaptunk egy egérrágta kihúzható kanapét. De boldogok voltunk, és aztán meglett a hat pont is.
Ehhez az aktuális világbajnokot Csapó Gézát kellett ugye legyőzni.
Az újpesti öbölben volt az idény első versenye. Bejutottam a hatos döntőbe. Ott álltak a klasszisok szép fa hajóval, nekem meg volt egy sokkal nehezebb műanyag csodám. De én nyertem, ezután a Vén Lajosnak úgy kellett kunyerálni nekem hajót, lábtámaszt, mindent. A szabály az volt, hogy három válogatóból kettőt kellett nyerni, aki indulni akart az olimpián, aztán ebből végül négy lett. Én 3-1-re nyertem az ötszázon, és ugyanilyen arányban vesztettem ezren.
Ezután jött a balhé Brandenburgban
A bankett után tudta meg a Géza, aki hogy nem mehet ötszáz egyest, a többiek felhergelték. Kettétört egy borosüveget, bement Péhl Jókához, és ahogy a filmekben lehet látni, a torkának szegezte az üveget. Megfenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem indulhat ötszáz egyest. Valahogy leszedték róla, aztán eltussolták az ügyet. Az edzője, Kemecsei Imre vitte el a balhét, így jól kiszúrtak a többi versenyzőjével is. De a Géza nem tudta megemészteni, hogy én megyek, és minden nap azzal húzott, hogy megbeszélte a kapitánnyal, hogy még újra válogatózunk. Az előfutam előtti napon aztán jött a szövetségi kapitány, és azt mondta Vén Lajosnak: „Most már benevezheted az emberedet!” Addig ment a hajcihő, hogy én nem tudtam normálisan készülni az ötszázra, ő meg az ezerre, mind a ketten másodikak lettünk. Pedig együtt nyerhettünk volna. Ma amikor találkozunk, átölelem, adok neki két puszit, ez őt bosszantja, én boldog vagyok. Büszke vagyok, hogy egy többszörös világbajnok utál.
Pedig olvastam, hogy még a hajóját is visszaszerezted.
A montreáli tartalék hajója pedig nálam volt. Minden évben kaptunk válogatottak új hajót. Én vigyáztam rá, ő tönkre vágta. Egyszer a Géza dúl-fúl, hogy neki még a hajójátis eladták. Mondom neki az nálam van, benne van a pecsét, de nem hitte el. A Weisz Robiék itt restaurálták, a bátyám 2007-ben átadta neki. De olyan savanyú képet vágott, hogy már nem mondhatja, hogy ezt tőle ellopták.
Ti annak idején csapathajóban is mentetek együtt.
Na az egy nagyon jó négyes volt. A Géza sztrókolt, a Szabó Istyu volt a második, én voltam a harmadik, a Bakó Zoli a negyedik. Notthinghamben voltunk versenyen ls valamiért beneveztek minket is. Úgy megvertünk ott mindenkit, esélyük nem volt. A Parti volt már a kapitány, aki mondta, hogy ez olyan jó négyes, nem is enged minket válogatózni. Sőt, még edzeni sem. Egyszer titokban lementünk, úgy robogtunk, mint egy ménes, én még ilyet korábban soha életemben nem éreztem. És akkor eljött a ‘77-es VB, beültünk, Géza meg a 130 valamiért 90-es csapást választott. Üvöltöttünk neki hátulról, de meg se hallotta. Persze, hogy csak ötödikek lettünk.
Moszkvában is indultál, két számot is, de onnan nem tudtál érmet hozni.
Ott már éreztem, hogy nem szárnyalok. Itthon még én voltam a legjobb, de köztem és világ eleje között volt másfél hajó volt. Ez elég nagy különbség.
Ha véletlenül úgy találkozunk, hogy a testvéred is ott van, soha nem felejted el elmondani, hogy Te csináltál belőle bajnokot.
Ez így is van! Egy masters versenyt nyertünk kétszázon. Érsek Tibi, Érsek Laci, a bátyám és én. Tudom, hogy zseniális maraton edző, nem véletlenül nyert ennyi világbajnokságot a Csay Reni. De magyar bajnok kajakos nélkülem nem lett volna.
(Az interjú 2021-ben készült, és Meronka Péter: Erőt, egészséget! – avagy a győri kajakkenu sport története című könyben olvasható. Ismerjétek meg a többi legenda történetét, és vigyétek haza a KÖNYV-et!)