A sors néha furcsaságokat produkál. Az ETO, amely számtalan szakosztállyal hajszolta a világbajnoki aranyat, magyar versenyzője nyakába soha nem került ilyen medál. A tekéző Escher Alajos (1957) és Varga Miklós (1972) tagja volt az ezüstérmes csapatnak, Iváncsik Mihály és Oross Tibor a férfi kézilabda válogatottban 1986-ben veszített döntőt, a nőknél a 95-ös bravúr ezüst Hoffmann Beáékkal, majd a 2003-as elátkozott zágrábi döntő Görbicz Anitáékkal is a második helyet jelentette. De a kajakosok sem jártak jobban, hiszen Joós István és Povázsán Katalin is két világbajnoki ezüstérem tulajdonosa volt ETO színekben. Sztanity Zoltán és a tornászok két világbajnoka, Borkai Zsolt és Csollány Szilveszter a Bp. Honvédnak hozta a dicsőséget. Hivatalosan csak az Audi ETO norvég és francia légiósait tekinthetjük ETO-s világbajnoknak – igaz, ők nem hazánknak hozták a dicsőséget. A legközelebb Povázsán Katalin állt ahhoz, hogy a zöld-fehérek világbajnoka legyen, hiszen hivatalosan 1986. június 30-ig ETO színekben indultak a kajakosok, azután lettek Győri Dózsások. Csakhogy a VB-t a legtöbbször, így ebben az esztendőben is augusztusban rendezték. De ne szaladjunk ennyire előre.
A Te kajakos történeted hogyan kezdődött?
Én annak idején úsztam, ahogy a nővérem is. De Lillának gyakran volt arcüreggyulladása az uszoda vizétől, ezért más sportág után kezdett nézni. Én is megijedtem, nem akartam úgy járni mint ő. Apu jó barátságban volt Fejes Irén édesapjával, mindketten ugye orvosok. Tőle hallotta, hogy Irén milyen jó kajakos, és hogy mennyire szereti, így aztán mi is lementünk.
Az egyértelmű volt, hogy együtt jöttök?
Szerintem igen. Ő volt a nővérem, ő ment, én meg mentem utána. Akkor még nem volt ilyen nagy választási lehetőség, mint most. Pártos Pici csoportjába kerültem, ahol nagyon jól éreztem magam és én nagyon szerettem őt. Nála nyertem az első aranyérmemet egy eszkimó kajak versenyen. A Lupa-szigeten futás, kajak és lövészetből állt a verseny és ott nyertem. Szerintem fantasztikus edző volt, nemrég összefutottunk a Baross úton, de nagyon örültünk egymásnak.
Hogyan kerültél át a Lajos csoportjához?
Mondta, hogy át kell mennem…. Akkoriban nem volt választási lehetőség. Ő vitte a Bercsényiben az 59-es születésűek osztályát, én 60-as voltam. Kevesen voltunk és mondta, hogy csatlakozzunk mi is a csoporthoz.
De nem örültél neki?
Én sírtam, amikor kiderült, hogy van ez a feladásos rendszer, én akkor nagyon szomorú voltam. Nekem a Pici csinálta a portya hajómat, ő festette, meg csiszolta, hogy minél jobban menjen a hajó. Ő szerettette meg velem a kajakozást, így a későbbi eredményeimhez ő is hozzájárult.
Mennyire készült együtt a teljes csapat?
A téli felkészülésnél együtt voltunk a férfi csapattal is, de amikor vízre kellett menni ott maximum a kenusokkal mentünk együtt, mert az időeredmények hasonlóak voltak.
Ifjúsági Európa-bajnokságon és IBV-n is indultál, de nem megszokott, hogy a juniorok közé lépve valaki már első évben felnőtt VB-re jut, a másodikban meg irány az olimpia. Ez meglepetés volt?
Szerintem igen, nem is én voltam a legjobb egyes hajóban. A mai napig nagyon jóban vagyok Rakusz Évával, nemrég voltunk egy három napos evezésen a Kis-Balatonnál. Ő volt a legjobb, de döntenie kellett, hogy párost megy a Zakariás Marival, vagy egyest megy. A párosban nagyobb esélyt látott az éremre – amit meg is szereztek – én pedig egyesben indultam. De nagyon fiatal voltam, még junior korú, mai fejjel nézve éretlen. Nem is nagyon izgultam, a későbbi versenyeimen sokkal jobban izgultam, mint akkor. Szerintem nem úgy éltem meg, ahogy meg kellett volna élnem.
Onnantól kezdve nem rendeztek nélküled világversenyt, nem hiába lettél kétszer is az év női kajakozója. Világbajnoki negyedik, harmadik és két második hely, hogy mai divatos szóval mondjam, olimpiai számokban jöttek a sikerek.
Nem is volt más lehetőségünk, csak olyan számok voltak a 80-as években a világbajnokságon számunkra, ami az olimpia programban is szerepelt. K1, K2 és a los-angelesi programba már bevett K4 500 méter. A fiúknak kezdtek el variálni, volt korábban váltó, aztán ott volt a tízezer méter. De akkor még Európa-bajnokság se volt.
Szívesen mentél volna tízezret?
Én biztos nem. De nem is kellett volna, Géczi Erikával nagyon jó párost alkottunk, ha ezüstöt szereztünk mindig a németek előztek meg minket. Birgit Fischer 81-ben, 82-ben és 83-ban is minden számban nyert az NDK színeiben. De hát őt azt hiszem senkinek nem kell bemutatni.
Amikor az arany végül Montreálban Mészáros Erikával összejött akkor mentetek a legjobban is?
Hát akkor nagyon jól mentünk. 1986-ban én férjhez mentem és Budapestre költöztem. Akkor már Sztanity László volt az edzőm, őt is nagyon szerettem, és akkor hol vele, hol a fővárosban Fábiánné Rozsnyói Katalinnál készültem. Nemrég néztem vissza a futamot, mert a fiam átküldte nekem, fent van a legnagyobb videómegosztón. Végig másodikak voltunk, aztán a táv utolsó harmadában megindultunk felfelé.
Los Angeles ugye az ismert körülmények miatt nem jöhetett össze, Szöulról pedig ahogy olvastam egy hajszállal, de lemaradtál. Nem sokkal azután pedig vissza is vonultál, azóta pedig ritkán lehet veled összefutni a versenyeken.
Az egyik gyerekem vízilabdázott, a másik röplabdázott. Minden hétvégén volt meccse valamelyiküknek, vagy az egyikre mész, vagy a másikra, vagy mind a kettőre, esélytelen volt, hogy én kajakversenyre elmenjek. Huszonöt éve egy cipő, divat üzletet vezetek, és most, hogy megszületett az unokám a lányoméknak is igyekszem sokat besegíteni.
(Az interjú 2021-ben készült, és Meronka Péter: Erőt, egészséget! – avagy a győri kajakkenu sport története című könyben olvasható. Ismerjétek meg a többi legenda történetét, és vigyétek haza a KÖNYV-et!)