Veled a legkönnyebb beszélgetni, mert megjelent rólad egy könyv Pálfalvi Gábor újságíró kollégám, barátom jóvoltából, így tőled nem kell sokat kérdezni, mert aki benne van a kajak sportba már olvasta és rólad mindent tud. Milyen volt egyben látni a karriered?
Pont a megjelenés után mentem Amerikába, és 12 órás volt a repülőút, akkor végig olvastam. Nekem tetszett. Nem azért, mert rólam szól, de ha én egy fiatal kajakos lennék, aki érdeklődik az elődök iránt, biztos szívesen lapozgatnám.
Az érmeket nehéz volt megszámolni?
Minden eredmény a fejemben van, EB, VB-kel teljesen tisztában vagyok. Amin összevitatkoztunk a szerzővel, hogy a Világkupán milyen eredményeket értem el. Szerinte az fontos, szerintem annyira nem. Ő kikereste, hogy 500 négyesben 2009-ben voltam negyedik. Ezt nem tudtam volna felidézni.
Ha azt kérném, hogy csak egyet emelj ki, akkor könnyen ki tudnád választani?
Nekem szakmailag a londoni olimpián szerzett ezüst többet jelentett, mint Sydneyben a két arany. Ott esélyesek voltunk, jobb formában voltunk, a mezőny is olyan volt, hogy nyerhetünk és a csillagok is jól álltak. Ha a hangulatát nézzük, akkor viszont a 2006-os szegedi világbajnokságon a Kucsera Gáborral megszerzett aranyat semmi nem tudja felülmúlni, hiába nem olimpia. Sydneyben, Athénban is rengeteg magyar zászló volt, de Szeged hangulata, pláne ha nyersz, az utánozhatatlan.
Ha már Szegedet szóba hoztad. A 2019-es olimpiai válogató középfutamában is valami olyan extrát láttam tőled, amit nehéz tanítani. Ott láthatóan mindent kipréseltél magadból. Szerintem ott semmi energia nem maradt benned.
Nem, ehhez nem is voltam így hozzászokva. Ha nyersz, mindig felszabadult vagy, ha második, akkor már fáradt vagy, ha meg negyedik, akkor vagy a legfáradtabb. És én nagyon sokszor voltam negyedik. Az a nyolcadik hely, amire régen legyintettek, ma már értékes, de ott tényleg a középfutam életem egyik menete volt. Ha minden versenyen olyan koncentrált lettem volna, és ennyire ki tudtam volna hozni magamból a maximumot, akkor sokkal több aranyam lenne. Arra a futamra sokáig fogok emlékezni, az egy kimondott siker számomra. Talán ha egy picit jobb pályát kapunk, akkor nem nyolcadikként zárunk, de hát itt tizedek döntöttek, van ilyen.
Mióta elemzed a pályát, hogy melyiken milyen taktika lehet a leghatékonyabb?
Serdülőként és ifiként csak mentem… de szerintem a fénykoromban is csak mentem. Később kezdtem csak el tudatosan figyelni. Taktikázni ugye akkor tudsz, ha jó vagy, erősebb, mint a többiek -, de én sokszor ezt nem mertem bevállalni, inkább mentem. Néhányszor itthon rangsorolón vagy válogatón kitaláltam, hogy majd én kiszámolom mi lesz a legjobb. Ilyenkor volt az, hogy a harmadik helyet néztek ki magamnak, aztán célfotóval negyedik lettem. Nekem ez mindig rosszul sült el. De én átalakítanám amúgy a rendszert.
Hogyan?
Régen sorsolással húzták kalapból, hogy ki hol fog menni, most már számítógép, automatikusan a futamok, az idők és a helyezések alapján összerakja a döntő pályabeosztását. 20-25 éve van ez az irányított sorsolás az úszók mintájára. Csakhogy ott steril körülmények vannak, itt meg általában fúj a szél.Így aztán most ha ott valaki nyer a kilencesről, akkor valószínű nem ő volt jó, hanem a pálya volt irreális. Lehet jobbos szembeszél, balos hátszél, és akkor mindjárt az egyik oldalnak sokkal rosszabb mint a másiknak. Szeged meg ráadásul tud forogni, ott tapasztaltam, milyen egy jó és milyen egy rossz pályán menni.
Mit kellene másképp csinálni?
Ha rajtam múlna, a középfutam alapján idősorrendbe állítanám a versenyzőket, és aki a leggyorsabb volt az választana 40 perccel a rajt előtt magának először, hogy melyik pályán indulna. A második már csak nyolc pályából tud választani, a leglassabbnak meg marad egy. Így aztán izgalmas lenne már a középfutam is, mert fontos lenne a jó időeredmény, és talán igazságosabb is lenne.
Ez egyébként akár egy TV show műsor is lehetne.
Így van. És ebben is persze benne van, hogy időközben megváltozik a szélirány, de annyi mindent mutatnak már előre a műszerek. Tele vagyok ötletekkel, a maratont is meg tudnám reformálni, de ezt nem árulom el.
Indultál valaha felnőtt versenyen?
Jövőre lesz 25 éve. Meg is fordult a fejemben, hogy talán 2022-ben újra elindulok, hogy átéljem, mert nagyon tetszik. Nem nyerni akarok, csak le akarom evezni a saját tempómban, Adriánék biztos adnak nekem több percet. 1997.ben, amikor Győrbe igazoltam, akkor indultam. A rajt után elsőként mentem be a forgóajtón és hatodikként jöttem ki. Simán megelőztek a fordulónál. Aztán feljöttem negyediknek, de a futószakaszon ahogy kiszálltam, vagy inkább kimásztam, a Salgáékat már szinte nem is láttam. Visszatettem a hajót vízre és hazamentem. Párosban nem mennék, nem akarok kiszúrni senkivel, nem akarom, hogy homokzsákot cipeljen magával, de egyedül, ez most foglalkoztat.
A Győrbe kerülésed történetét én már sok élménybeszámolón hallottam, de hátha van egy olvasónk, aki ezt a sztorit nem ismeri. Csak most, csak neki felelevenítenéd?
Az én történetem onnan indul, hogy 1989-ben jelentem meg a saját korcsoportomban, mini kajak egyesben. Nálunk akkor az akkori Győri Dózsából a Jáky Zsolt volt a menő, kétezer méteren olyan 150 méterrel verte a mezőnyt. Én olyan 4-6. hely környékén jöttem, de ott már sűrű volt a befutó. Ez volt tavasszal, nyáron pedig már fent ültem a farvizén, fél év alatt óriásit fejlődtem, és mögöttünk volt mezőny 150 méterrel. Aztán 90-ben megvertem a Zsoltit, ami akkor iszonyat nagy szenzáció volt. Egy évvel később Guszti felesége, a Mariann már kíváncsi volt rám, hogy ki az a Kammerer, aki veri az ő emberüket. Nagy mosolygás lett belőle, mert nem erre számított. A Jáky erős volt, úgy nézett ki, mint egy kajakos. Én nem voltam magas, de a kezeim hosszúak voltak, nem volt rajtam izom se. Aztán teltek az évek, 95-ben mentünk az ifi világbajnokságra, ahol a Weisz Robinak már jó kenusai voltak és Guszti volt a csapatvezető. Odaszólt olyan Gusztisan, hogy egyszer te ám még győri versenyző leszel. Persze ez lepergett rólam, miért lennék én győri? Akkor igazoltak az UTE-ba, tök jól megvoltam. Aztán 97-ben jött egy telefon, hogy üljünk le beszélni. A szomszéd Amstelben ettünk egy rántott húst petrezselymes krumplival, mert az volt az aznapi menü, és megállapodtunk. Az uszoda fölött kaptam egy apartmant, ott laktam. És ami onnan jött, az már történelem. Soha, egy pillanatra sem bántam meg
Az egyest azt tudatosan engedted el?
A versenyprogram miatt alakult így. Ugye ‘96-ig kimondottan egyest mentem, így jutottam ki az atlantai olimpiára is 18 évesen. Viszont akkor még nem volt U23, én meg első felnőtt évemben ki akartam jutni valahova. Nyertünk az EB-n és a VB-n is a négyessel, összesen három aranyat. 1998 az nem sikerült, így ‘99-ben az volt a cél, hogy bármibe is, de jussak ki. És akkor a verhetetlennek hitt német négyest legyőztük. Akkor úgy indultunk neki, hogy az olimpián is ezt meg kell tenni! Most hétfő-kedd egyes, szerda-csütörtök páros, péntek-szombat négyes. Egy ember indulhat három számot is ha engedik. Akkor két nap volt a döntő, első nap ezer méter, második nap ötszáz. És másfél óra alatt lezavarták az összes futamot, így mindenki csak egy számot mehetett. Na most onnan hazajöttem két arannyal, és akkor megkaptam hogy én vagyok a sztrók király. Elhitették velem, hogy ha négyes, akkor az velem kezdődik. Itthon nyertem sok egyes versenyt, de ha EB, vagy VB volt, akkor máris ültem a csapathajóba.
Mindig te voltál a sztrók?
Ületm én a második lukban is, Katinnéni még az EB-re is így vitt ki minket London előtt, Tóth Dávid sztrókolt. Aztán már nem emlékszem miért de egyszer kínjában megcserélt minket és 2 másodperccel gyorsabbak lettünk. Én szerettem egyébként másodiknak is ülni, mert kevesebb a felelősség, csak hajtani kell. Régen még azért szélesebb hajók voltak, a Horváth Gábor volt a legmagasabb, ő ült hátra az első pillanattól. Vékony ember hátul nem is tudott evezni. Technikailag és ritmusérzék miatt ez egyértelmű volt. A Vereczkei Ákos alkata miatt is hátra kellett ülnie, ő lett a harmadik, a Botond meg erős, ő azért nem ülhet előre.
MIkor derül ki, hogy jó-e egy négyes?
Ha nyer, akkor mindig jó….Én érzem belülről, kívülről szemre nem látom. ha benne ülök, óra nélkül megmondom. Az első 200-220 méter után tudom, hogy jók leszünk-e vagy nem. Veszünk egy rajtot, ahol kiderül, hogy mennyi idő alatt gyorsulunk fel a maximális sebességre Aztán pedig kiderül, hogy hogyan állunk át utazó sebességre, az mennyire gördülékeny, mennyit lassulunk és ez arányban van-e a kivett energia mennyiséggel. De a legjobb lenne csukott szemmel tanítani mindenkit, hogy csak magával foglalkozzon. Én száz méterenként tudom, hogy mit kell érezzek, és az utolsó 750-nél beleadunk mindent, jön a hajrá. Ha jók vagyunk, az utolsó húsz méteren hal meg az ember. annyira szoktam túlfeszíteni a húrt. Amikor látunk egy látványos finist, akkor általában a többi lassul. Ha mérnéd az időt látnád. Ha 200 méterenként adsz 3 mpet, az két hajó különbség!
A sikert vagy a kudarcot dolgoztad fel könnyebben?
Rám a kudarc élmény sokkal egyértelműbben hatott, mint a siker. Ha siker van, akkor tele vagyok kérdőjelekkel. mindig agyalok, hogyan tudom újra megcsinálni, vajon sikerül-e, hiszen ez az elvárás. Ha kudarc van, akkor ott van egy pont és tiszta lappal indulsz.
A pekingi olimpia az kudarc?
Kucsi miatt ma is van lelkiismeret furdalásom van. Tudom, hogy nagyon sok embert bántottam meg, nagyon sok hibát követtem el, nagyon sok hülyeséget csináltam, egyetlen dolgot szeretnék újra megtenni: odaállni a pekingi döntőre. Olyan érzés van bennem, mint amikor a barátodat belerángatod egy üzleti vállalkozásba, és aztán elbukod. Mai napig jó barátok vagyunk, soha nem beszélünk róla, de mindig eszembe jut. Egyiket futamot se néztem még vissza, de tudom, hogy elrontottuk. Az ezer páros fáj, az ötszáz nem annyira. Ha az ötszáz van előbb, ha nem reggel lettek volna a döntők, akkor biztos máshogy alakul. De ez így volt akkor megírva.
A londoni eredmény az hogyan jött ki?
Kati néni tudja, hogy mit tudsz. Nála a csapatrendszer jól működik, mert ő ki is hajtja belőled. Nagyon jó edzésmódszere van, nagyon következetes, nem lehet becsapni. Rengeteg pályát modellez, nagy tempóval mész, kevés a pihenőidő, és egyszerűen nem mersz se beteg lenni, se sérült, se fáradt, csak mész előre az utolsó lehelletedig. És ugyanazt követelte tőlem, a háromszoros olimpiai bajnoktól, mint a 22 éves feltörekvő fiataltól. Kicsit nyers a sítlusa, mi fiúk nevetünk a lányok lehet egy idő után a szívükre vették. De nekem nagyon bejön. Nem tud megalkudni és nála nem lehet alibizni.
Az érdekelne még, hogy mi játszódott le benned, amikor először odamentél a Kammerer Zoltán Akadémiára
Jó érzés, mert általában akkor neveznek el valakiről valamit, amikor már nincs. De látom, hogy a mai generációval nehezebb, mint velünk. A mai világ jobb, kényelmesebb. Hiába mondom nekik, nem hiszik el. Melegvíz van a vízitelepen, az nálunk nem volt. Az edző mondja, máskor gyere korábban, mert heten voltunk négy hajóra, aki korábban leért az ült bele. Lapátból először balos forgatású lapát volt, azt kinőttem, akkor egy jobbos lapátot örököltem meg, át kellett szoknom.Nem irigylem az edzőket. Gyermekkorban küzdesz a szülővel, serdülőkorban a szerelemmel, az iskolával ifiknél a csajozással, ott már megjelenik az alkohol, a bulizás. Ezzel egy edzőnek meg értetni, hogy hiába csinálja tíz gyerekből nyolc, a te embered legyen a kettőből az egy. Élek-halok a sportomért, szeretném megtanulni azt, hogy ezt hogyan adjam át, örülnék ha pár srácot meg tudnék fertőzni.
(Az interjú 2021-ben készült, és Meronka Péter: Erőt, egészséget! – avagy a győri kajakkenu sport története című könyben olvasható. Ismerjétek meg a többi legenda történetét, és vigyétek haza a KÖNYV-et!)