Bár a rekordok arra valók, hogy azt megdöntsék, valahogy amit ő elért az elérhetetlennek tűnik. Nem csak a 20 világbajnoki elsősége egyedülálló, sokkal inkább az, hogy 1999-ben szerezte az elsőt, 20 évvel később a huszadikat – közben párjával Kolozsvári Gáborral felneveltek két nagyszerű gyermeket – egy olyan sportágban, ahol 2019-ig évente mindössze két aranyat osztottak ki. Vagyis az eddigi pályafutása során a lehetséges 46-ból Reni 34 futamra kvalifikált, ebből született a húsz arany mellett 11 ezüstérem, egy negyedik, egy hatodik és egy kilencedik helyezés. A legnagyobb öröm mégse ezeknél a győzelmeknél érte. 2019-ben a győri háziversenyen lányával egy hajóban evezett, 2021-ben pedig megadatott neki, hogy ugyanazon a VB-n szerepeljen fiával, aki elérte a kitűzött célját, és ő is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Vasárnap éppen a fiad tiszteletére játszották a himnuszt, amikor Te már a futamod rajtához készültél. Előtte mennyit láttál a versenyből?
Megható pillanat volt… De nagyon jó volt figyelni már előtte, hogy milyen taktikusan versenyzett a párjával, így már 17 évesen is. Láttam rajtuk, hogy mennyire élvezik a futamot, ahogyan vizezgetnek, meg robbantgatnak, látszott, hogy uralják a mezőnyt. Itt sokkal nyugodtabb voltam, mint előző nap az egyéninél, akkor szerintem legalább kétszer majdnem szívinfarktust kaptam. Amúgy is jobban izgulok ilyenkor, mint a saját versenyem miatt, ráadásul Brúnónak ez az első éve az ifiben.
Amikor beszéltem vele azt mondta:apu és anyu mindig azt mondja, hogy soha nem szabad feladni, a versenyben az utolsó méterig menni kell.
Igen, ez nagyon fontos. Nem sikerül mindig elérni a célt, de mindent meg kell tenni, hogy sikerüljön. Nyilván most, hogy egyéniben ezüst, párosban aranyérmet nyert, azzal tökéletes eredménnyel zárt. De nyilván nekünk szülőknek az a fontos, hogy szeresse, amit csinál. Ha holnap úgy döntene, hogy ennyi volt a kajakozás, akkor se lenne semmi gond. Most már az sikerült elérnünk, hogy Brúnónak is, és Lilinek is a sport, a mozgás egy életformává váljon.
Sokáig itt laktatok a Vízitelepen, nagyon nem is volt más választása nem?
Hát kényelmesebb volt ez így, az igaz, mintha mindkét gyereket máshová kellett volna vinni az edzésekre. De Brúnó azért judozott, hat éven át úszott mielőtt kajakozni kezdett volna. Lili ha lehet még jobban tiltakozott, sokáig mondta, hogy ő biztosan nem lesz kajakos – de már ő is itt van. Viccesen szoktam mondani: ha már 2025-ben Győr rendezi a maraton világbajnokságot, nagyszerű lenne a lányommal egy párost evezni.
A Hendikepp versenyen ugye már mentél vele
Nagyon nagy élmény volt, főként azt látni, érezni, hogy mennyire komolyan vette. Leszegte a fejét és nagy erővel hajtott végig. Pedig akkora hullámok voltak!
Neked lett volna más utad?
Körülbelül egy hete kajakozhattam, amikor szólt Róth Kálmán mondta, hogy jöjjek le kézilabdázni. De én mondtam neki, hogy nem, én kajakos vagyok. Amúgy a klasszikus út az enyém: Sztanity László tartott nálunk toborzót a Kun Béla Lakótelepen (ma Marcalváros – a szerk.) az iskolában, az osztálytársaim lejöttek és másnap örömmel mesélték, hogy milyen jó itt. Én is kedvet kaptam, aztán ahogyan lenni szokott ők elkoptak egy idő után, én maradtam.
Ahogy végignézzük az eredménylistát, a korosztályos versenyeken nem nagyon találkozunk a Te neveddel a győztesek között, ami azt is bizonyítja, hogy a felnőtt mezőnybe is odaérhet az, aki gyerekként nem veri végig a fél világot. De Laci bá’ mesélte, hogy egyszer még ötszázas válogatót is nyertél.
A mi csoportunkban Sztanity Orsi volt a legjobb győri kajakos, így már az is siker volt, ha mögötte másodikként végeztem. Vele párosban Neerpeltben, Belgiumban egyszer egy tíz éves hazai veretlenséget szakítottunk meg. és igen, 1995-ben az ifik versenyén Nagykanizsán, a 9-es pályáról nyertem ötszáz egyest. A mai napig nem értem hogyan történt. Beértem a célba és elkezdtem zokogni. Pedig soha nem szoktam sírni. Érettségi előtt volt, a mezőnyben talán ott volt Bóta Kinga és Szabó Szilvi a későbbi világbajnokok közül, de akkor és ott én nyertem. Aztán jött a második válogató és a szétlövés és a négyesről is lemaradtam. Az volt az az ifjúsági VB Japánban, ahol Kammerer Zoli berobbant.
Mígnem jött a maraton
Akkor már Győrben rendezték a magyar bajnokságot. Én párosban indultam az újpesti Gintl Andreával. Megnyertük az ifik 21 km-es versenyét. Szerintem Laci bácsi akkor már tudta, hogy nekem jobban megy majd a maraton. Alacsony vagyok és könnyű a gyorsasági kajakozáshoz. A maratonnál viszont ez nem gond.
Terhes Tímeával megnyertétek Győrben az Alarm Patent Grand Pix-t, a világbajnok Bíró-Erdődi és az EB ezüstérmes Suhaj-Egedyt legyőzve, de aztán az egyes menő Pitz Andreával ültél össze. Többször elmondtad, hogy tőle tanultad meg az alázatot a sportág iránt.
Hatalmas nagy megtiszteltetés volt, hogy Andi egyáltalán szóba állt velem, ezt a férjem intézte, aki csapattársa volt a válogatottban. Ő volt a legnagyobb egyes menő, de szerencsére ráállt, kiipróbáltuk az evezést és jól ment a hajó. Tőle tanultam meg az alapokat, és azt is, hogy mi az, hogy alázat. Ez Dél-Afrikában történt a VB-n, ahol nem sokkal a rajt után elszakadt a kormányunk. Idegen segítséget ugye nem lehet igénybe venni, gondoltam akkor ennyi volt, vége a versenynek. Ehhez képest Andi kipattant és a parton megszerelte a hajót. Már az utolsót se láttam, amikor újra indultunk, de ő ugyanazzal a lelkesedéssel mondta, hogy akkor gyerünk, miközben az éremre már semmi esélyünk nem volt. De a lelkesedése a vízen gyorsan átragadt rám is, és kíváncsi voltam, hogy hány ellenfelünket tudjuk utolérni. Amikor kiszálltunk, nagyon értékesnek éreztem azt a kilencedik helyet. Vert helyzetből a mezőnynek a felét sikerült megelőzni.
Ezután jött az első világbajnoki cím Győrben.
Nagyon készültünk, hazai közönség előtt alig vártam, hogy jöjjön a mi versenyünk, hatalmas tömeg volt, mindenki biztatott minket. Nem gondoltam volna, hogy ekkora szurkolást kapunk, egyszerűen az a szeretet áradat, amit átadott a közönség, az tényleg plusz erő. Andi ugyan nagyon szigorú volt, de a végén, mikor már egyedül maradtunk, ott már hallottam hangokat, megismertem embereket és egy-egy mosoly is belefért.
Kanadában megvédtétek a címeteket egy olyan pályán, amiről Csabai Edvinék mesélték, hogy két tó között volt a futószakasz, ritka hosszú volt még abban az időben is.
Akkor hosszabb volt a táv és nem volt kőbe vésve, hogy mennyit kell ebből futni.Valami erdei úton murvás szakaszon hosszú futószakasz volt, de nekem ez azért maradt meg, mert mi mindig iramot mentünk, és idővel ledobtuk a vetélytársakat a vízről, amikor általában nyertünk. De ez volt az első versenyem, amit a finisben nyertem. Ez azért nem volt gyakori.
Andi aztán Hollandiába költözött Te pedig összeültél azzal a Szonda Kornéliával, aki sok ezüst- és bronzérmet szerzett, de aranya még nem volt.
Nelli sokkal szelídebb volt mint Andi. Kevesebb volt a konfliktusunk, ő nem tudatosította velem, hogy mennyivel több tapasztalata van, nagyon szerettem vele menni, mert nagyon lelkiismeretes volt. Győrben mindjárt egy EB győzelemmel nyitottunk, VB-t pedig háromszor is nyertünk. Ebben az időszakban kezdtem el egyest is menni. Ezt sokáig nem akartam, mert azért az elég nagy felelősség. Miután sokat edzettünk, azt tudtam, hogy fizikailag ki fogom bírni, de at nem tudtam, hogy vajon mentálisan bírom-e, nem kapkodok-e – de végül is jól sült el, rá is kaptam az ízére. Nellivel az Ausztráliában elért arany is emlékezetes, mert leszakadtunk, és már azt beszéltük, hogy ok, akkor legalább ne kapjunk ki nagyon. Egyszer csak a futásunk olyan jól sikerült – meg lehet az ellenfeleink is hibáztak – hogy hirtelen ott voltunk megint az élen. Úgy nyertünk, hogy közben már elkönyveltük a bronzérmet.
Kaptam egy fotót Weisz Robi gyűjteményéből, ami a futam után készült, Brúnóval a kezedben.
Előttem azért Magyarországon nagyon sok példa nem volt, hogy vissza lehet anyaként is térni, így sokat kellett gondolkodni, hogy mit szabad megtenni, és mit nem. Ekkor költöztünk vissza Budapestről Győrbe, hiszen éveken át előtte én a csepeliekkel közösen készültem, Ludasi Róbert csoportjában mindenki olimpiai- vagy világbajnok volt: Kolonics György, Csabai Edvin, Györe Attila, Hüttner Csaba hogy csak pár nevet mondja. De miután a Keleti mellett laktunk, két szoptatási idő között nem értem volna oda az edzésre. Szerencsére itt a Vízitelepen kaptunk egy kis lakást, Laci bácsi pedig úgy állította össze az edzésprogramot, hogy az a körülményekhez képest ideális legyen. Ausztráliában meg amíg az én futamom volt, a versenyző társak tologatták a Brúnót. Tudtam, hogy ez egy ilyen csapat: nemcsak a vízen, a parton is számíthatunk egymásra.
Voltak azért nehéz pillanatok?
Hát hogyne! Csehországban volt a 2008-as VB, Lili után talán kicsit korai volt a visszatérésem, mert még csak 4 hónapos volt. Nyilván megszépülnek az emlékek, de ott volt egy este, amikor hárman sírtunk. Lili, mert jött a foga, én mert sírt a Lili, Bereniké meg, hogy mi lesz a párossal a másnapi versenyen. Maci meg autózott vagy 20 km-t, mire talált egy gyógyszertárat.
Faldum Bereniké volt a harmadik páros partnered.
Pedig vele nem akartam összeülni, erre az Edvin beszélt rá, ő mondta, hogy most, hogy a Nelli visszavonult, ne hagyjam a párost se veszni. Valahogy úgy gondoltam, nem az a nyugodt, megbízható pár lesz – érdekes, hogy a mai napig vele tartom leginkább a kapcsolatot. Nagy kár lett volna ha kihagytam volna, egy jó kedélyű, vicces, szorgalmas lányt ismertem meg, akit nagyon megszerettem, és nagyon jó barátok lettünk.
A 2007-es győri világbajnokságon Ti hogyan éltétek meg, hogy nincs futószakasz?
Első körben nem is fogtuk fel, örültünk, hogy van verseny és nincs oda az egész felkészülés, de aztán láttuk, hogy a fő fegyverünk odalett. A futószakasz után szépen rostálódik mindig a mezőny, nekünk is ez az erősségünk. De annak örültünk, hogy nem ment kárba a teljes felkészülés. Homokzsákot ugyan nem pakoltunk, de mi is egy kis mértékben segítettünk.
Ez a korszak inkább ezüstöket hozott neked, de aztán jöttek a tízes évek és csak úgy hullottak az aranyak. Párosban klubtársaddal Farkasdi Ramónával mindjárt kettő is.
Azt hiszem Ramónával voltunk a leggyorsabbak. Ezzel tudtuk kompenzálni, hogy vesztettünk az iramunkból. Emlékszem volt olyan, hogy elrajtoltunk, ledobtunk mindenkit, de aztán a futószakaszig valahogy utolértek minket. De nem aggódtam, mert a finisünk nagyon jó volt.
Egymás után két pályát menni ilyen szinten, azt gondolom ez nemcsak fizikálisan, mentálisan is megterhelő. Te hogyan készülsz erre fejben?
Tudom az erősségeimet és a gyengéimet is, így mindig eltervezek magamban egy jó verziót, meg egy kevésbé jót, hogy mikor mit fogok csinálni. Ezt a futam előtti nap lefekvés előtt végig pörgetem. Előbb mindig a rosszabbat, de azt méterről méterre. És aztán a jó verziót addig, hogy ott állok a dobogó tetején. Másnap a verseny és az ellenfelek határozzák meg, hogy ebből te mit tudok megcsinálni. Alkalmazkodni kell, néha egy pillanat alatt. Minél több szituációt megélsz, annál jobban tudod majd alkalmazni a következőn. Volt olyan még Pitz Andival, hogy nem volt jó a rajtunk, és dobott vízen kellett volna feljönnünk. Éreztük, hogy ez nem fog menni, ezért átmentünk a túloldalra, ahol sima volt minden. De ugye a forduló előtt vissza is kellett jönnünk. Ehhez azért bátorság kellett. Végül kétszer kellett átkelni, de elsőnek fordultunk, jól kell felmérni, hogy miben mennyi a kockázat.
És amikor itthon vagy hogyan töltődsz fel?
Verseny előtt szeretek takarítani, az megnyugtat. Kertészkedni is szoktam, de azt inkább a versenyek után gazolni szoktam, az is pihentet. Könyvet inkább esténként olvasok, hétvégén pedig a baráti társaságunkkal sokat kártyázunk.
Ramónával miért bomlott fel a párosotok?
Mert a Világjátékok előtt azt mondta, hogy ő csak a síkvízre szeretett volna koncentrálni, miközben egész télen úgy készültünk, hogy együtt maradunk. Akkor már nem volt sok idő, nagyon gyorsan kellett párt találni, mentem egyet Kiszli Vandával és egyet Bara Alexandrával. Beültünk, elindultunk, és Szandival olyan volt, mintha egyest mentem volna. Mint amikor hazamész és beülsz a karosszékbe. Eredetileg erre az egy versenyre ültünk össze, de aztán hosszú évek lettek belőle.
2015-ben vele nyertél Győrben aranyérmet, ami hatalmas bravúrnak tűnt az előző napi ezüst után. Én addig azt hittem, hogy Te egy UFO vagy mert olyan képességeid vannak, ami nem létezhet, de a VB egyéni számában Neked is jött a fal. Megfejtettétek, hogy miért?
Ez a mai napig fájó pont, mert nagyon jó formában éreztem magam. De nem mindig nyer az ember, ha jó formában van. A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy mitől lettem rosszul. Az egész történet onnan indult, hogy átmentem a rajt után a két célbója között, ami tilos, így kaptam egy 15 mp-es büntetést. nyilván a többiek nem várnak meg, el is ment az élboly, de én még felfelé pillanatok alatt utolértem őket, és egyből el is mentem mellettük. Így utólag talán itt volt hiba, hogy meg kellett volna pihennem, hiszen olyan formában voltam, hogy bármikor el tudtam volna menni ettől a mezőnytől. Csakhogy mindig is szerettem előröl versenyezni, iramban jobb voltam, mint gyorsaságban. És aztán két körrel a vége előtt jött a fal, és úgy ért utol a cseh lány, hogy fel se tudtam ülni a vizére. Volt olyan pont, ahol nem is tudtam, hogy célba érek majd. Páros másnap meglett az arany, ami nyilván gyógyír volt, de az egyesre ma is nehéz szívvel gondolok.
Hányszor mondtad, hogy neked már több társad nem lesz a párosban?
Párszor biztos…. De 2018-ban Szandival azt éreztem, hogy ebben már nem lesz fejlődés, és úgy voltam vele, ha most nem váltok, akkor már nem lesz esélyem nyerni. És mindig azért folytattam, mert amellett, hogy imádok kajakozni, azért nyerni is nagyon szeretek. Amikor két versenyző összeül, mindenkinek vannak tapasztalatai, múltja, és ezt együtt összerakva jó dolgok sülhetnek ki belőle. Igyekeztem a páros társaimat partnerként kezelni. Próbálok együttműködni, mint főnökösködni. Remélem ezt ők is így látják. Zsófival olyan, mint amilyen Berenikével volt. Ő mindig vidám. Guszti bá’ sokat terelgetett, hogy próbáljam ki vele hogy megyünk – hát elsőre érdekes volt. Aranyos volt, amikor odajött, nagyon komoly munkát végzett, hitt is magában, és azt mondta, most már olyan kétezreket megy, hogy be tudna ülni mögém. És tényleg komolyan tolta a hajót. Ráadásul egy kicsit mintha magamat látnám, megvan a saját véleménye, ki is mondja. És ha valamiért nem megy jól az edzés, akkor is van valami vidámság benne.
Most már edző is vagy, de versenyeken is indulsz.
Nem szerettem volna játékos-edző lenni, de ez elég nagy megterhelés, hiszen délelőtt edzem, délután meg a kicsikkel vagyok, olykor két csoporttal is. Most már nem csinálnám vissza, mert nagyon szeretem őket, de ez így nem szerencsés, hogy én még sok versenyre elutazom, és így nem tudok velük lenni. Rosszabb napokon mérges is vagyok emiatt magamra, mert elég megterhelő. Ne értsd félre, szeretem csinálni, hálás vagyok a sorsnak, hogy még mindig bírom, nem hátráltattak a sérülések, és a kis csoporttal az én elképzelésem szerint dolgozhatom, de azért néha jól esne egy kis pihenés.
Szerinted a te pályafutásodnak mi volt a kulcsa?
Van aki azért kajakozik, hogy híres legyen, olimpiai bajnok legyen, van aki meg azért, mert szeret kajakozni. Szerintem sok fiatal, ha nem jön be az olimpia, nem jön be az ötszáz, a maratont meg se próbálja, inkább abbahagyja. Én örülök, hogy nem tettem. Abban is nagy szerencsém van, hogy Győrben élek, és itt értékelik ez a szakágat. Az itt élők közül sokan, a zöldséges, a hentes tudja ki vagyok, és nemcsak az egyesület, hanem a város is mindig támogatott bennünket. Ez nagyon fontos és jó érzéssel tölt el.
(Az interjú 2021-ben készült, és Meronka Péter: Erőt, egészséget! – avagy a győri kajakkenu sport története című könyben olvasható. Ismerjétek meg a többi legenda történetét, és vigyétek haza a KÖNYV-et!)