Tízen is érmet szereztek ma az OB-n

A második nappal folytatódott a bajnokság Szolnokon

Tízen is érmet szereztek ma az OB-n

"Tegnap elindultunk négyesben és sikerült egy jó pályát mennünk, jó idővel, aminek nagyon örültem. Bár ez még nem az Olimpia, de már minden pályára úgy állunk oda, mintha az lenne. Mert ugye, gyakorlás teszi a mestert." - olvasható Fazekas-Zur Kriszta facebook oldalán a tegnapi négyes OB cím értékeléseként.

Ami pedig a mai napot illeti, többször szólították versenyzőinket, hogy vegyék át érmeiket a szolnoki országos bajnokság eredményhirdetésén, egészen pontosan tízen is érmesek lettek.

K II 1000 méteren Kammerer Zoltán a második lett Szalai Tamással egy hajóban.

C II 1000 méteren a Varga testvérek mindketten felállhattak a dobogóra. Dávid második lett Sarudi Pállal, míg Patrik Viola Viktorral a harmadik helyen végzett. A Krasznai - Takács páros hatodikként ért célba, míg Horváth Ákos is döntős volt, a Közgépes Csiga Jánossal kilencedikek lettek.

Három győrit szólítottak a bronzéremhez a CIV 1000 méteres versenye után. Horváth Ákos, Széles Gábor és Balla Levente is tagja volt annak a csapathajónak,a melyik Viola Viktorral kiegészülve lett harmadik. Ugyanitt negyedik lett a Hajnal - Takács - Krasznai - Varga P. négyes.

Bronzérmes lett a női csapathajó is. Tagjai: Czéllai Zsófi, Bordács Blanka, Farkasdi Ramóna és Pető Réka.

Az egyes hajóknál is voltak finalistáink. Maratonistáink is bejutottak a számukra nagyon rövid táv, az 1000 méteres verseny döntőjébe, Csay Renáta (női kajak) és Balla Levente (férfi kenu) a hetedik, Pető Réka (női kajak) a kilencedik helyet szerezte meg.