Szegedre Szolnokon át vezet az út

Május 11-én és 12-én Szolnokon kell először megmutatnia magát a hazai gyorsasági élmezőnynek, a felnőtt, u23-as, ifjúsági és para mezőny a rangsorolón méri össze először az erejét.

Szegedre Szolnokon át vezet az út

Két hetük lesz csiszolni a formát ekkor a kajakos és kenus mezőnynek, hiszen május 24-26-ig jön az első válogató, ugyancsak Szolnokon. Ezzel párhuzamosan Poznanban Világ Kupa futamot is rendeznek, és a lengyel pálya lesz a házigazdája a paraversenyzők Európa-bajnokságának is. A VK sorozat idén két állomásból áll, a májusi hónap utolós hétvégéjén Duisburgba utazik a mezőny.

Júniusban egyenesednek ki a kérdőjelek, hiszen ekkor válhat véglegessé a szegedi csapat. A terv ugyanis az, hogy már az Európa Játékokon a VB indulókra számít a szövetségi kapitány. Június 18-20-ig jön a második válogató, ez is Szolnokon lsz majd, és nyilván ha kell a következő egy-két napban a szétlövés, hiszen 25-én már kezdődik az Európa Játékok is Minszkben. 

Az U23-as és ifi keret számára Racicében rendezik az első világversenyt, az EB július 11-14-ig tart majd, vélhetően idén is külön csapat utazik ide, illetve Pitestibe, az augusztus 1-4-ig tartó korosztályos világbajnokságra. Az év fő eseménye, a tokiói olimpiai kvalifikáció szempontjából is kulcsfontosságú szegedi gyorsasági VB augusztus 21-én kezdődik majd.