Balla Virágról, valamint az Erdőssy-Kopasz párosról szólt az idei OB

Pénteken megkezdődött a kajak-kenu magyar bajnokság, ahol az első nap után versenyzőink jóvoltából az egyesületünk vezeti az éremtáblát. Balla Virág egymaga három számban is diadalmaskodott, hiszen az újonnan debütáló C1 1000 és Takács Kincsővel párban a C2 1000 méteres számokban is fölényesen győzött. Mindenféle megerőltetés nélkül seperte be az újabb bajnoki elsőséget Kopasz Bálint is, szombaton pedig világbajnoki indulási jogot szerzett K2 500 méteren Erdőssy Csabával, ami az új olimpiai szám miatt jócskán felértékelődött. Vasárnap folytatódott a Balla Virág-show, aki újabb 3 aranyérmet zsebelt be, ezzel a klub történetének legeredményesebb versenyzője lett, az egy bajnokságon összegyűjtött aranyakat tekintve. Douchev-Janics Natasa felkészülését dícséri, hogy két ezüstéremmel térhet haza Szolnokról, és a még ifi korú kenus, Rumi Gergő szegedi társával egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett felnőtt párosban. Az OB végén méltó zárásként Czéllai-Vörös Zsófi nyerte a női ötezer métert, így 9 arany, 6-6 ezüst- és bronzéremmel zárta csapatunk a három napot. Gratulálunk!!!

Balla Virágról, valamint az Erdőssy-Kopasz párosról szólt az idei OB

Pénteki program:

C1 500 m Balla Virág - az olimpia utáni első pálya volt a középfutam, majd a döntő, egyetlen percig nem volt kérdés, hogy ki nyeri meg az aranyérmet.

K1 1000 m Kopasz Bálint - a nap második aranyérme, nem volt teljes a mezőny, hiszen pl. Varga Ádám sem volt itt, így az utolsó ötvenen már nem is nagyon kellett eveznie Bálintnak

K2 1000 m Boros Adrián - Erdélyi Tamás - rutinos versenyzéssel ért oda a dobogóra párosunk, de a végén azért üveghangon kellett menni!

K2 1000 m Csay Renáta - Czéllai-Vörös Zsófia, Heim Bianka - Hatoss Dorka - maraton világbajnok párosunk is szoros versenyben odaért a harmadik helyre, míg a fiatalok a nyolcadikként zártak.

C1 1000 m Balla Virág - Most rendeztek elsőször magyar bajnokságot a női kenusok számára ezer méteren, így ez az arany sporttörténeti!

C2 1000 m Rumi Gergő - Molnár Csanád (Szeged) - Edzésből jöttek a versenyre a még ifi korú kenusok, az elején őket is meglepte, hogy még vezettek is, és végig ott lihegtek a legjobbak nyakán. Nagyszerű ötödik hely, jól néz ki mindez a VB előtt.

K4 1000 m Mikó Áron - Boros Adrián - Erdőssy Csaba - Erdélyi Tamás - Az egyetlen futam az első napról, ahol egy kis hiányérzetünk van, hiszen annyira, de annyira közel volt az aranyérem, de a remek futam végén végül ezüst került a fiúk nyakába.

K4 1000 m Csay Renáta - Douchev-Janics Natasa - Czéllai-Vörös Zsófia - Heim Bianka - Nagyszerű pályát ment a női négyes is, és bejött a harmadik helyre. Alighanem több VB aranyat nyertek ennek az egységnek a tagjai, mint mindenki más összesen, akik elindultak a háron napos OB-n.

C2 1000 m Balla Virág - Takács Kincső - egy újabb sporttörténeti arany, ami ráadásul annyira nem is fájt. Legalább is ezt mondta Kincső is és Virág is a futam után, hogy a nagy előnyük birtokában a végén nem kellett már újra ritmust váltani.

Szombati program:

A paralimpiai résztvevő Kiss Erik mögött ezúttal is második lett Török Dávid a magyar bajnokságon KL3 200 méteren, illetve a duplázó futamon is, így Németh Balázs tanítványa jó formában várja a szeptemberi világbajnokságot. K1 500 méteren Mikó Áron és Douchev-Janics Natasa is magabiztosan jutott a délutáni döntőbe, míg K2 500 méteren a világbajnoki csapatba kerülésért Erdőssy Csaba és Kopasz Bálint megnyerte futamát, Boros Adrián és Erdélyi Tamás viszont a 10. idővel éppen lecsúszott a fináléról. Összesen 7 döntőben leszünk érintettek, miután C2 500 méteren Rumi Gergő - Molnár Csanád (Szeged) futamában a második helyen ért célba, így jó előjelekkel várhatják ők is a délutáni programot.

A délutáni döntők:

Vasárnap délelőtti sprintversenyek:

A SUP-Hard Férfi Felnőtt 15 km döntőjáben 3. helyen végzett Boros Adrián. Ez nem bajnoki futam volt, hanem VB válogató a SUP világbajnokságra.

A nap végén méltó zárásként két nagyszerű futamot fejeztek be versenyzőink. K1 5000 méteren Erdélyi Tamás az utolsó pillanatig harcban volt az aranyéremért, és szoros csatában a harmadik helyen zárt. Boros Adrián, a másfél órás SUP futam után ezúttal is extrát hozott és befutott a 6. helyre.

A nap zárásaként pedig a női K1 5000 méteren Czéllai-Vörös Zsófia nyert, a két fiatal Heim Bianka és Hatoss Dorka a 8. és 9. helyen végzett.