Nemcsak a kötelezőt hoztuk!

Remek napot zártak versenyzőink ma Szolnokon. Amit várni lehetett az beteljesült: előbb Kopasz Bálint nyert fölényesen KI 1000 méteren, majd a Balla Virág - Devecseriné Takács Kincső párosa hozta a CII 500 métert hasonlóan magabiztosan. Mindez azt jelenti, hogy mindkét olimpiai távon ők képviselhetik az országot az idei legfontosabb nemzetközi versenyeken - azaz a júniusi Európa Játékokon és a szegedi világbajnokságon. A nap azonban itt még nem ért véget, KII 1000 méteren mind a két korosztályban győri sikernek tapsolhattunk. Előbb Kammerer Zoltán a szolnoki Gál Péterrel együtt lepte meg a mezőnyt és diadalmaskodott, majd az ifiknél Erdélyi Tamás és a lágymányosi Őry Zsombor nyert.

Nemcsak a kötelezőt hoztuk!

Ami a további eredményeket illeti, döntőbe jutott és negyedik lett Erdőssy Csaba az ugyancsak szolnoki Bogár Gáborral a felnőtt, ötödik lett a Takács - Katona páros az ifiknél KII 1000 méteren. A női kenusok olimpiai számában negyedik lett Sáling Laura és Molnár Rebeka. Női KI 500 méteren a B döntőben szurkolhattunk, itt Fazekas-Zur Krisztina a hatodik lett, az ifiknél Marek Bianka a hetedik.

Nem sok hiányzott a döntőhöz Rumi gergőnek és Kuska Bencének (mindketten ifi CI 1000m) és a  váci Lévai Ákossal együtt induló Lengyel Barnabásnak (ifi KII 1000m), de miután innen az előfutamból a legjobb 3 automatikusan a fináléba jutott, a többiek viszont nem, ezek a negyedik helyek így a versenyszámban a végállomást jelentették.  

Hüttner Csaba az edzőkkel történt egyeztetést követően elmondta, hogy a második válogató utolsó napján szétlövés dönt majd K2 és C2 1000 méteren az Európa Játékokon és a világbajnokságon való indulásról. A felnőtt kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya ezzel együtt leszögezte: vb-csapatot csak az Európa Játékok után hirdet.  KII 1000 méteren csütörtökön, 16.00 órától csap össze a Kammerer Zoltán, Gál Péter és Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté párosa.