Megnyertük a hónap műhelye címet

Érmekben gazdag júliusi teljesítményének köszönhetően a Graboplast Győri Vízisport Egyesület nyerte meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt.

Megnyertük a hónap műhelye címet

A 2015-ben az "év műhelye"-díjat is elnyerő szakosztály öt arany-, két ezüst- és két bronzéremmel vette ki a részét minden idők legsikeresebb szerepléséből a minszki ifjúsági és U23-as vb-n. A teljes viadal legeredményesebb versenyzője Homonnai Luca lett, aki K–1 200 és 500 méteren, valamint a K–4 500 m-en is aranyérmet szerzett az ifjúságiak között. A kenus Lakatos Zsanett C–1 500, míg a szintén kenus Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős az U23-asok ötszáz méteres versenyében ért elsőként a célba. A két korosztálynak EB-t is rendeztek júliusban, itt három bronzérmet szerzett a győri küldöttség, míg a maratoni EB-n Obert Ákos párosban nyert aranyat az ifjúságiaknál.