Kincső lett az év kenusa

2011, 2012 és 2015 után pályafutása során negyedszer lett az év női kenusa Devecseriné Takács Kincső.

Kincső lett az év kenusa

Versenyzőnk az egyetlen kenus, akit idén díjaztak, a férfiaknál ugyanis nem osztották ki a címet.

„Sokat jelent nekem ez a díj, mert egy fantasztikus idény áll mögöttem. Az idei versenyszezon tavasztól a Világ Kupa sorozattal kezdődött, s mindhárom állomáson sokat tudtunk tanulni. Az Európa-bajnokságon jól jött ki a formánk, párosban aranyérmesek lettünk Virággal, egyesben pedig a második helyen zártam. Mivel a második válogatót Virág nyerte és ő csak a párosra szeretett volna koncentrálni, így én vihettem az egyest. A világbajnoksággal zárulva hosszú szezont tudhatok magam mögött. Virággal fej-fej mellett versenyeztünk, ezzel is segítettük egymást, így ez a díj az ő érdeme is” – nyilatkozta a kajakkenusport.hu-nak Kincső.