Kajak-Kenu válogató, 3. nap

A válogató verseny 2. napján három számban reménykedtünk, hogy versenyzőink a megfelelő helyezést szállítják - és ezúttal sem kellett csalódnunk. A női kenusok házi versenyét Balla Virág nyerte, a parakajakosoknál Török Dávid nagyezerű idővel lett második, ami esetünkben EB részvételt jelent, míg a férfi kajak 500 méteren az elmúlt hetekben kizárólag a négyesre koncentráló Mozgi Milánék túlléptek érthető csalódottságukon, hogy nem ők kerültek be a négyesbe, és párosban harcolták ki a belgárdi részvételt.

Kajak-Kenu válogató, 3. nap

Kezdjük azokkal a számokkal, ahol sikerült a kvalifikáció.

Mozgi Milán (Graboplast Győr) és Somorácz Tamás (Atomerőmű Paks) párosa fölényesen nyerte a KII 500 métert. A legtovább Hérics Dávidék tartották velük a lépést, de az utolsó 150 méteren már ők is leszakadtak és végül visszacsúsztak a negyedik helyre. Gacsal Ákosék végig a középmezőnyben eveztek és ötödikként zártak.

Női kenuban Balla Virág duplázott! CI 500 méter után CI 200 méteren is ő nyerte a szegedi válogatót. Másodikként végzett párosbeli társa Devecseriné Takács Kincső, míg a döntőbe ugyancsak bejutó Sáling Laura kilencedikként zárt. A fiatal Kulcsár Dorina nem jutott e a döntőbe.

A parakajakosok mezőnyében stabilan tartja a második helyet Török Dávid - korábban a rangsorolón is már felállhatott a dobogó második fokára - aki ennek köszönhetően B egységként utazhat az EB-re. A parakenusoknál Szomszéd Máté is második lett, de az ismert okok miatt ez ugye nem jelent számára részévtelt a kontinensviadalon.

Ami a további versenyszámokat illeti:

Férfi CII 200 méteren a Hajdú-Fekete páros magabiztosan nyert, de a mi három párosunk szinte egyszerre lökte be a hajót. Két tizeden belül maradtak végül egymáshoz képest. Második lett Hajnal Jenő - Takács Mihály, harmadik Széles Gábor - Devecseri Ádám és negyedik 

Horváth Ákos - Sáling Áron. Bár koruknál fogva ez akár U23-as EB indulást is jelenthetne versenyzőinknek, ez a szám nem szerepel Auronzoban a programban.

Takács Mihály nem sokkalkorábban jó tempóban ötödikként zárt CI 1000 méteren - a mi induink közül csak ő jutott be a döntőbe, Devecseri Ádám, Horváth Ákos, Hajnal Jenő és Krasznai Péter a középfutam második felében végzett. Korosztályában két fiatal is Takács elé került, így CII 500 méter maradt az EB-re az utolsó sansz.

KI 1000 méteren nem volt győri A döntős, miután Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba, Mayer Keán és Vidákovich Antal sem jutott be a középdöntőből a legjobb 9 közé, a többiek pedig már a pénte esti előfutamban kiestek. A döntőben Ceiner Benjámin és Varga ádám végzett a 2. és a 3. helyen, így várhatóan velük ül össze a négyesben Erdőssy és Kammerer.

Az ifik mezőnyében KI 500 méteren Madarász Ádám, Erdélyi Tamás és Balogh Gergely próbálkozott, de mindhárman lemaradtak ebben a számban a döntőről, míg a nőnkél és a férfi kenusoknál nem volt versenyzőnk ezúttal a mezőnyben. Balogh és Erdélyi a négyesben is próbálkozott, ahol a negyedikek lettek a Pyszny Zsombor (Ganz) és Őry Zsombor (Lágymányos) társaságában.

És ahol már megkezdték az előfutamokat a délutáni programban:

Férfi KI 500 méteren az első előfutamból Obert Ákos (2.) és Mayer Keán (3.) továbbjutott, a másodikból Kamil Albert (6.) és Hajdú Bence (8.) kiesett. A harmadikból Erős Dániel (4.) befért a vasárnapi három középdöntő egykébe, Lazúr Barnabás (7.) viszont nem, a negyedik és ötödik előfutamból pedig Erdőssy Csaba (2.) és Vidákovich Antal (3.) egyaránt készülhet a folytatásra. Az utolsó előfutamból Hérics Dávid (2.) is továbbjutott.

Férfi CI 500 méteren Takács Mihály (2.), Balla Levente (4.) Dóczé Patrik (4.) Hajnal Jenő (4.) helyezése, míg Horváth Ákos (5.) időeredménye alapján középfutamot mehet majd, Sáling Áron (5.)  Krasznai Péter (6.) Devecseri Ádám (6.) kiesett.  

Női KI 1000 méteren Bordács Blanka a papírformának megfelelően döntős, Kovács Sára viszont lemaradt a fináléról. 

Végezetül öt hajónk is ott lesz CI 200 méteren a döntőben vasárnap, miután a szombati előfutamból Takács, Horváth, Sáling, Hajnal és Széles Gábor is továbbjutott.

Folytatás vasárnap reggel.