Decsi Dorina és Rumi Gergő a korosztályos EB-n

Két győri versenyző is indul a belgrádi ifjúsági és U23-as gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságon. Mindketten most kerültek fel az idősebb korosztályba, és máris kivívták a csapattagságot.

Decsi Dorina és Rumi Gergő a korosztályos EB-n

Ettől az idénytől erősíti klubunkat az ifjúsági világbajnok Decsi Dorina, ő a csapathajó tagja lett, így K4 500 méteren csütörtökön 17.05-kor rajtol, ahonnan az első három automatikusan bejut a vasárnapi fináléba, ami nyilvánvaló cél a magyar lányoktól. Dorina Nagykanizsáról került egyesületünkhöz a legendás edző Sári Nándor irányítása mellett ért el remek eredményeket. A Kammerer-féle kétszeres olimpiai bajnok négyest is irányító mesteredzővel azonban sajnos már nem készülhet, így az idényben Hadvina Gergely és Tokár Krisztián segítségével jutott el az Európa-bajnokságra.

Rumi Gergő évek óta szállítja folyamatosan az eredményeket a Graboplast Győr számára, most ő is már az U23-as mezőny tagja. Tavaly Molnár Csanáddal felállhatott az ifi VB dobogójára, most ugyancsak a szegedi versenyzővel lesz párban C2 500 méteren. Az egység csütörtök 4 órakor kezd, ha az első három helyen érnek célba már bent vannak a vasárnapi döntőbe ők is. Aznap akár két fináléban is érdeket lehet Németh Gergő tanítványa, hiszen Rumi Gergőé a sprint is. Az előfutam C1 200 méteren majd pénteken délután lesz, a középfutamra ha szükséges szombaton kell rajthoz állnia, a döntő pedig az EB zárónapján lesz.