Az év legfontosabb versenye jön

Európa-bajnoki címekkel, ezüstérmekkel a hátuk mögött vágnak neki versenyzőink az év legfontosabb versenyének, a gyorsasági világbajnokságnak. Az EB-hez képest egyetlen változás, hogy Fazekas-Zur Krisztina is bekerült a csapatba, így az olimpiai bajnok női négyes egyetlen hírmondójaként a legutóbbi VB ezüstöt fényesítheti aranyra. Devecseriné Takács Kincső és Balla Virág idén uralta a női kenusok mezőnyét itthon, és a kontinenstornán is aranyérmet szereztek ötszáz párosban, most is kinéz itt egy jó eredmény, Virág emellett a sprint távon is odaérhet. Horváth Bencét kétszáz egyesben csak az olimpiai bajnok előzte meg idén, Mozgi Milánék pedig a tíz év után a programba visszatérő új olimpiai számban mutatták meg Európának, hogy mennyire jók. Kammrerer Zoltánról kiderült, hogy nélküle nem érdemes összeállítani egy csapathajót, Varga Dávid pedig már szépen kóstolgatta Brendelt az ötezres távon, most is megcsipkedheti. Összesen tehát heten utaznak.

Az év legfontosabb versenye jön

Harmincnyolcan vágnak neki a KI 200 méteres versenytávnak, ahol a mezőnyben ott lesz a legutóbbi 2 világverseny, a 2017-es EB, illetve a 2016-os olimpia győztese Liam Heath. A brit volt az egyetlen, aki az Európa-bajnokságon meg tudta előzni Horváth Bencét, az egész VB várhatóan legszorosabb mezőnyében. Természetesen nem fog hiányozni az EB bronzérmes szerb Dragosavljevic sem, ott lesz a rajtnál az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes francia Beaumont, a címvédő Kanadát viszont új versenyző képviseli, akárcsak a holtversenyben olimpiai bronzérmes német és spanyol versenyző sem kvalifikált, de senki ne gondolja, hogy ettől könnyebb ellenfelet kaphat Bence. A második száz méteren aligha ériu utol bárki is, egy nem rossz rajt már jó eredményt hozhat neki, és ezt ő is tudja.

A női kenu a legutóbbi olimpián nem volt ott, a VB-n bolgár és fehérorosz győzelem született. Devecseriné Takács Kincső egy-egy ezüst- és bronzéremmel térhetett haza, ahol újoncként párosban Balla Virággal az Európa-bajnokságon nyerni tudtak. Harmincnégy illetve huszonöt ellenfelük lesz . Kincsőnek a sprint távon 18 európai és 16 Európán kívüli ellenféllel kell majd megkűzdenie a döntőbe jutásért, azaz amiüóta bekerült a női kenu a tokiói programba, mindenhol nagyon komolyan veszik a szakágat.

A négy csapathajóból kettő indul az olimpiai számban, itt kimondottan jók az előjelek. A nőknél KIV 500 méteren Fazekas-Zur Krisztina maradt az egyedüli hírmondó az olimpiai bajnok négyesből, a lányok nélküle lettek Európa-bajnokok, így elmondhatjuk: nem lassult a magyar hajó. 2007 után lesz újra a VB programjában a férfiaknál a KIV 500 méter, itt Mozgi Milán és társai friss Európa-bajnokként mindenképpen az esélyesek közé sorolandók. A férfiaknél 30, a nőknél 20 csapat indul az aranyért. A Kammerer Zoltán féle ezres hajó az EB-n a mezőny második felében végzett, reméljük sikerült a döntőbe jutás, és akár a dobogó is megcélozható. Egy medál jó lenne CIV 1000 méteren is, ahol legutóbb bronzérmet szerzett a világbajnokságon a magyar csapat, így a hajóban térdelő Varga Dávid is.

A zárónap utolsó harmadában az 5000 méteres versenyben is lesz kiért izgulni. Kincső mellett Dávid is két számban képviseli a magyar színeket. A német Brendel az elmúlt időszakban uralta ezt a mezőnyt, most is ott lesz, de az EB ezüst nagy lökést adott versenyzőnknek, így jó előjelekkel várhatja a vasárnapi finálét. Huszonnégy ellenfele lesz, így neki is nehezebb dolga lesz, mint bármikor máskor.

Összességében jó lenne az EB-n mutatott teljesítményt megismételni. Valamennyi versenyzőnk attól jobb formában várja a racicei rajtot, de biztosak lehetünk abban, hogy az ellenfelek se tétlenkedtek, így minden idők egyik legizgalmasabb világbajnoksága jön majd - remélhetőleg győri sikerekkel.