A surranó pályáról nyerték a hendikep verseny

Magyarországon a hendikepes versenyzésnek a kajak-kenu sportban nincsenek hagyományai, azonban azok a győri kajakosok és kenusok akik, az 1990-es években voltak egyesület tagjai voltak, jól ismerik ezt a fajta versenyzést. Annak idején a győri klub rendszeren vett részt belga partneregyesülete megrendezésében az őszi hendikep bajnokságon Neerpeltben. A Sárkányhajó Roadshow győri állomásán hagyományteremtő jelleggel 4000 méteren mérhették össze a tudásukat a versenyzők, amely során egyszerre volt vízen a kölyök, a serdülő, az ifjúsági és a felnőtt korosztály.

A surranó pályáról nyerték a hendikep verseny

A hendikep az erők, esélyek kiegyenlítéséről szól. A különböző sportágakban ez a kiegyenlítés lehet térbeli vagy időbeli, a sportág jellemzőinek függvényében. Kajak-kenu esetében az időbeli kiegyenlítés kivitelezése a megfelelőbb. Ennek megfelelően a hendikepes kajak – kenu verseny egy olyan futam, amelyben különböző hajóegységek meghatározott időkülönbségekkel indulnak, így a leglassabb hajóegység indul először, leggyorsabb pedig legutoljára. A verseny érdekessége, hogy nemtől és korosztálytól függetlenül mindenki ugyanabban a futamban indul, egyes és páros hajókban akár vegyesen is. Aki először ér be a célba az mindent visz, ő lesz az egyetlen bajnok.

Mindez abban a versenykiírásban olvasható, amely olyan sokak fantáziáját megmozgatta, hogy 96 induló is rajthoz állt a 4 km-es futamon.

"Az ötlet Belgiumból származik, ahol egy csatornában rendezik a versenyt minden évben - eleveníti fel a történetet a világbajnok sprinter Kadler Vikor, aki ma a Graboplast Győr lány kajakosait edzi.  - A hazai versenyzők mellett a szomszédos országos kajakosai, németek, hollandok, franciák is mindig rajthoz állnak, és itt indultunk mi győriek is annak idején. Egyfajta jutalom volt ez nekünk, hiszen így egy héttel tovább tartott nekünk a nyári szünet, és szeptember első hetében emlékeim szerint ezért nem mentünk iskolába. Voltak a hagyományos távokon is versenyek, de volt egy olyan futam, ahol mindenki ott volt, felnőttek, gyerekek, egyesben, párosban, fiúk és lányok egyszerre. A 10-12 éves lányok indulnak az elején, a felnőtt férfiak a végén, és nyilván az nyer, aki elsőként ér a célba. Imádtuk ezt a versenyt, és a nézőknek is nagyon tetszett, ezért gondoltuk, hogy itthon is kellene rendezni valami hasonlót."

A csoportok fél perces csúszásokkal indultak, az első rajt után 4 és fél perccel vágott neki a 4 km-es távnak Németh Balázs és Csay Renáta. Kadler Viktor az indítási időket is a belga verseny tapasztalataira alapozta, de mint azt az elején is sejtette: jövőre biztos kell majd korrigálni. A belga helyszínen is ezt teszik, bár úgy tűnik akárhogy is módosítanak, valahogy mindig felnőtt férfi versenyző ér elsőként a célba. Így volt ez szinte mindig, mígnem az akkor még serdülő Kadler Viktor és Bencsics Hunor rajthoz nem állt - és nyert ( a képen alul, középen, a fehér pólós srácok Viktorék, Hunor ül elöl a hajóban)

A győri versenyt is a serdülő fik uralták, hiszen az első öt helyre Németh Balázs tanítványai futottak be. A "külön utakon" járó Erdélyi Tamás és Balogh Gergely sikere nem forgott veszélyben, Tomi nyert végül a két versenyző közül. Mögöttük Takács Zsigmond, Katona Márton és Kurdi Csongor ért célba, majd jött az első felnőtt Fürnstall Benjamin, illetve a Beni mögött is fél perccel később induló Csay - Németh duó. A díjátadáson aztán kiderült: nem akármilyen húzással került élre a két korosztályos válogatott legény.

"Három perccel indultunk a mezőny mögött, akkor már legalább 60-70 kajakos vízen volt, amikor elindultunk - eleveníti fel a futamot a későbbi győztes Erdélyi Tamás. - A taktikánk az volt, hogy nem a jobb, hanem a baloldalon evezünk fel az első 2 km-en, hiszen a hullámok és a mezőny nagysága miatt ott vélhetően könnyebb evezni, s ezt a versenykiírás nem tiltotta. Ahogy számítottunk, tényleg nem volt dobott víz, így könnyen meg tudtuk előzni az előttünk lévőket. Még nem értünk el a fordulóig, amikor már mindenkit lehagytunk, ezért átvágtunk ezután a folyón, hiszen a fordulónál mindig jobbról balra kell kerülni. Elsőként fordultunk, aztán ezután nyomtuk lefelé és szerencsére senki nem ért utol minket. Egy picit meglepett minket, hogy más nem próbálkozott hasonlóval, de amikor láttuk, hogy a csapattársaink jönnek be a harmadik-ötödik helyre, akkor már biztosak voltunk abban, hogy a jobb oldalon haladva is egy nyerhető futam lett volna, csak nehezebb lett volna, az biztos."

Kadler Viktor a futam után azt mondta: ki fogják a kollégákkal együtt értékelni a látottakat, és ezek alapján próbálják jövőre úgy módosítani a rajtidőket, hogy még izgalmasabb legyen a verseny, de a mezőny nagysága és a futam hangulata már most is megfelelő volt - és láthatóan a gyerekeknek is nagyon tetszett mindez.