A holtágra költözik a masters bajnokság!

Tisztelt Sportbarátaink! Változik a hétvégi Graboplast Masters és Parakenu Maraton Magyar Bajnokság helyszíne!

A holtágra költözik a masters bajnokság!

Tájékoztatunk benneteket, hogy a Mosoni-Duna rendkívül alacsony vízszintje miatt a futamokat nem az eredeti helyszínen, hanem az Aranypart II-n, azaz a Holtágban tudjuk megrendezni. 

A technikai értekezlet helyszíne változatlan, az Aranypart I-en lévő Lapos büfében, szombaton 9:30-kor lesz.

A vízügyi igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint ugyanis Duna szlovák oldalán egyes műtárgyak karbantartása miatt a következő napokban is csak minimális vízhozam érkezik felénk, így csak a Holtág lesz alkalmas arra, hogy versenyt rendezzünk. Vagyis mindez azt jelenti, hogy a verseny nagyjából ugyanott lesz, ahol a korábbi években májusban, a felnőtt és gyermek maraton bajnoksággal párhuzamosan megrendezett futamok idején szokott lenni.

Azért csak majdnem, mert a megszokott területet szombatra a Magyar Sárkányhajó Szövetség már korábban lefoglalta, így a rajt és a cél kb. 300 méterre távolabb lesz a megszokottól. Az autóval érkezők számoljanak azzal, hogy szombaton várhatóan korán megtelnek majd a közeli parkolóhelyek, így lehet, hogy csak a helyszíntől távolabb tudják letenni a gépkocsijukat.

Köszönjük mindenkinek a megértést, találkozzunk a hétvégén Győrben az Aranypart II-n. 

Győri Vízisport Egyesület