A KLUB TÖRTÉNETE

A győri kajak-kenu sport Vén Lajos irányításával a 60-as évek közepén indult el világhódító útjára. Az elmúlt több, mint 50 évben rengeteg nagyszerű ember nevelkedett a csónakházban, a sportágnak olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sorát adta az egyesület, emellett a maraton világbajnokságok rendezésével új dimenzióba helyezte a szakágat.

A Győri Vízisport Egyesület az olimpiai játékokat tekintve Győr-Moson-Sopron megye és így Győr városának is a legeredményesebb egyesülete. Versenyzőink több, mint 50 éve szállítják a különböző világversenyekről az érmeket. Az egyesület fő törekvése, hogy a vízi sportok területén magas minőségű sportolási lehetőséget biztosítson a Győrben és környékén élők részére. Élsportolóink mellet külön figyelmet fordítunk a szabadidősportra, a kondicionáló, egészségmegőrző edzések megtartására is.

Büszkék vagyunk arra, hogy háromszor is megrendeztük a maraton világbajnokságot, és mind a három alkalommal új szintre helyeztük a sportágat. 1999-ben megmutattuk milyen értékei vannak ennek a szakágnak és hogyan lehet tízezreket megmozgatni rá, 2007-ben egy nagy áradás idején pedig azt, hogy milyen összefogásra és önkéntes munkára van szükség ahhoz, hogy egy ilyen nagyszábású eseményt akkor is meg lehessen rendezni, ha az égiek máshogy gondolják. A legutóbbi VB-n pedig 2015-ben olyan televíziós közvetítést láthattak a nézők Győrből, ami a XXI. századba repítette a kajak-kenu maratont.

Büszkék vagyunk arra is, hogy az 1964-ben, Vén Lajos alapításával elindult szakosztály évtizedről évtizedre olyan nagyságokat adott a sportágnak, akik ma már legendának számítanak közöttünk. Sztanity Zoltán és Joós István olimpai ezüstérmeivel, Kadler Gusztáv és Ábrahám Csaba magyar bajnoki címeivel és későbbi sportvezetői tevékenységével írta be nevét a klub aranykönyvébe. Talán nem túlzás azt mondani, a győri évek nélkül nem lett volna olimpiai bajnok Ábrahám Attila és Gyulay Zsolt sem. A női kajakosoknál a hetevenes években Horváth Erzsébet, a nyolcvanas években Povázsán Katalin majd Czigány Kinga volt a klub élversenyzője - világbajnoki címek, a los-angelesi bojkott majd a Rába ETO szétesése - mindez az ő pályafutásaikat is befolyásolta, így Kinga is más klub színeiben érte el már a legjobb eredményeit.

A 90-es évek végén aztán a maraton szakágban kezdte szállítani az érmeket Salga István és Csay Renáta - utóbbi 19 világbajnoki címével alighanem sokáig utolérhetetlen lesz az egész világon. A síkvizen Kammerer Zoltán három olimpiai bajnoki címet szerzett, és immár 22 éve képviseli a klub színeit a legmagasabb szinten. A 2000-es években aztán Benkő Zoltán, majd Kadler Viktor révén értünk el újabb sikereket, majd érkezett Fazekas-Zur Krisztina, aki két egymást követő olimpián ért fel a csúcsra a női négyes tagjaként, Douchev-Janics Natasa pedig világbajnoki címig és a riói olimpiáig jutott.

Az évtized végén kezdték bontogatni a szárnyaikat a kajakos és kenus tehetségek, így Nagy Péter és Farkasdi Ramóna a maratoni szakágban, Hérics Dávid a kajakosok, Lakatos Zsanett és Takács Kincső pedig a kenusok számára szerzett a gyorsasági szakágban VB-n aranyat. Egy rövidebb időszakban versenyzőnk volt Homonnai Luca, aki a sportágban újonnan alapított Oscar-díjat, azaz a World Paddle Awards junior elismerését zsebelhette be - azóta ezt már Csay Renáta is megkapta. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Kajak-Kenu versenyeivel megmutattuk, hogy a Mosoni-Duna holtágán milyen remek pályát lehet építeni rövidebb távokra - Pálla Balázs pedig kijutott Buenos Aires-be a 2018-as Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra

Ami a jelent és a jövőt illeti női kenuban a kezdetektől uraljuk a hazai mezőnyt, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső jó eséllyel pályázik arra, hogy a tokiói olimpián ne csak képviselje a magyar színeket, hanem fel is álljon a dobogóra. Az elmúlt években nyújtott teljesítményük alapján elmondható: folyamatosan gyorsulnak és szereznek újabb tapasztalatokat - és persze sok-sok érmet, aranyérmet. A 2019-ben Győrbe igazoló Kopasz Bálint az Európa Játékokon megmutatta: a 20-as éveknek ő lehet a meghatározó alakja a királykategóriában, nemcsak gyors, hanem taktikus és rendkívül szívós versenyző, aki rendkívül tudatosan készül minden versenyére. Czéllai-Vörös Zsófi a maratoni szakágban már a felnőttek között is nyert világbajnokságot, és az, hogy Csay Renátával együtt készülhet az legalább akkora plusz lehetőséget ad számára, mint a síkvizi kajakosoknak Kammerer Zoltán aktív és eredményes jelenléte.

A Vízitelepen ma is nagyszerű edzők irányítása mellett készülhetnek élversenyzőink és fiatal tehetségeink egyaránt. Hisszük azt, ha nem is lesz mindenkiből élsportoló, az itt eltöltött évek meghatározóak lesznek a gyerekek számára. Azon dolgozunk, hogy szinte észrevétlenül megtanulják azokat a viselkedési és emberi normákat, amelyek számunkra is fontosak. A barátság, az önzetlenség, az egymás iránti tisztelet, a munkába vetett hit és a kűzdeni akarás mind egy-egy láncszeme annak a folyamatnak, amit az a 3-400 sportoló tanul meg nálunk, akik hétről hétre a Vízitelepen töltik mindennapjaikat. És ez talán még az olimpiai bajnoki címeknél is fontosabb.

Kisfilmünk a klub ötvenedik évfordulójára készült:

1. rész

2. rész