Kopasz Bálint ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Montemorban a K1 1000 méter döntőjével indult a nap lényefgi része. A hátszél előzetesen jó előjel volt Kopasz Bálint számára, ellenben a hajója az Eb-elején megsérült, így egy másikban kellett rajthoz állnia. Mondani sem kell talán, hogy ez mekkora hátrányt jelenthet egy ilyen erős mezőnyben…

Bálint a hatos pályáról, a hazai közönségkedvenc Fernando Pimenta, illetve az olimpiai címvédő cseh Josef Dostal között várhatta a rajtot. Bálint ezúttal is megfontoltan kezdett, Pimenta pedig szintén a tőle megszokott módon rögtön az élre állt. Féltávnál Bálint a negyedik helyen haladt, de még 250 méterrel a vége előtt is egy hajó volt a hátránya Pimentához képest. Bár még innen is sikerült lehajráznia a portugált, de közben a négyesen a függetlenként induló fehérorosz Uladzislau Kravets még nála is jobban jött a végén, így ezüstéremmel zárt.

„Kicsit ólmosabbnak éreztem az egész mozgást és a menetet, mint kellett volna. Lehet, hogy tegnap későre maradt egy kicsit a vacsora. Ez az egyik, ami miatt nem tudtam kievezni magam úgy, ahogy szerettem volna. – nyilatkozott a magyar szövetségnek Kopasz Bálint. – A másik pedig, hogy két napja eltört a hajóm, és kaptam helyette ugyan egy újat, de ennek más a beállítása és ha minimálisan is, de más a formája. Ez egy kicsit megkavart, lehet, hogy éppen ezeken a kicsiken múlott, hogy nyerjek. A testem azonban nem hagyott cserben, ez egy nagyszerű szereplés egy ilyen mezőnyben. A cél az, hogy a világbajnokságra úgy tudjak felkészülni, hogy elmondhassam, minden apró mozaik összeállt. Idén az augusztus végi verseny a fő cél, és hogy ott diadalmaskodni tudjak.”